EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (225.)

Közzétéve: 2019.01.06.

aaaaaAz egység! – több a zászló, egy a tábor

Valami olyan történik most, amire korábban nem volt példa. Valami olyan egység formálódik, amelytől érezhetően retteg a hatalom. Hiába húzódnak fel sérthetetlenségük pökhendi hitével a Várba, idelent jól érezni a zavart félelmük szagát.
Ezrek vonultak tegnap a csontig hatoló hideg ellenére is Budapest utcáin: békésen, de határozottan. Több volt a zászló, de egy a tábor. Ahogy Tóth Bertalan, az MSZP pártelnöke mondta a színpadon állva: ez még csak a bemelegítés volt, folytatnunk kell, mert elindultunk és már nincs visszaút. „Megteremtettük az egységet a Parlamentben, megteremtettük az egységet az utcán, nincs más hátra, mint előre. Teremtsük meg az egységet az idei választásokra is: legyen egység az EP-választásokon és az önkormányzati választásokon. Egy az egy ellen!” Szikár és világos beszéd.
Az MSZP és a Párbeszéd már létrehozta az Európa-párti erők nyitott szövetségét. Elindultunk és nincs visszaút. Meg fogjuk roppantani a rothadó, bűzös-bűnös orbáni rezsimet. Egységben a változást akarókkal.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszázhuszonötödik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
2019. január 6.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István