EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (233.)

Közzétéve: 2020.02.16.

eurHazaárulás vagy hazafias tett az uniós forrásokat a jogállamisághoz kötni?

Ne siessenek a válasszal, mert messze nem olyan egyszerű, mint az elsőre tűnik! Sőt, a jobboldali véleményhuszárokat és kormányzati kommunikációs inasokat is óvom attól, hogy zsigerből a hazaárulással tegyék egyenlővé a Magyarországnak járó források visszatartását, hiszen Orbán Viktor 2006-ban (akkor még ellenzéki pártvezetőként) maga követelte ugyanezt a néppárti frakció előtt szónokolva. Lassan tehát a testtel és óvatosan a minősítésekkel, mert hamar saját vezérükre hullhat vissza. A kérdést pedig nem véletlenül teszem fel, hiszen jelenleg is zajlik a következő hétéves uniós költségvetés előkészítése. Az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács új elnöke, a belga Charles Michel a napokban egy olyan új javaslattal állt elő, amely ugyan egy fokkal előnyösebb Magyarország számára: a kohéziós források borítékja például vastagabb lehet a korábban javasoltnál, de így is komoly veszteségeket szenvedünk el a NER politikája miatt. Orbán Viktor annak persze részben örülhet, hogy az uniós kifizetéseket az EiT elnöke úgy kötné a jogállamiság tiszteletben tartásához, hogy nem a források blokkolásának feloldásához, hanem eleve a kifizetések felfüggesztésének elrendeléséhez kellene minősített többség a Tanácsban. Az állam- és kormányfők most csütörtökön ülnek össze Brüsszelben, hogy többek között erről is tárgyaljanak.
Szeretném világossá tenni, hogy nem fogok megszavazni olyan hétéves költségvetést, amely kibúvót ad a renitens kormányoknak; amely megtűri és hagyja, hogy például a fideszes oligarcha-kormány szétlopja és saját céljaira fordítsa a magyar embereknek járó uniós forrásokat. Egyelőre sikerrel megküzdöttünk azért, hogy az eredeti költségvetési javaslattól eltérő módon jóval több – bár személyes véleményem szerint még így sem elégséges – fejlesztési forrás jusson, például Magyarország számára. Ebben az Európai Parlament progresszív többsége – a szociáldemokraták, a néppártiak, a zöldek és a liberálisok – közösen léptek fel, világossá téve az Európai Tanács vezetője felé: abszolút többségünkkel meg fogjuk vétózni a büdzsét, ha bizonyos feltételek nem teljesülnek, így például a kohéziós források érdemi növelése. A jogállamisági kritérium és az azzal kapcsolatos mechanizmus szintén elengedhetetlen, hiszen rendszerszintű az európai értékek fenyegetése és az uniós források ellopása. Nekem a magyar emberek érdekeit kell képviselnem, ezért meg kell védenem minden egyes eurocentet, amely nem a magyar emberek életének javítását szolgálja, hanem a Fidesz családi maffiájának kasszájában köt ki. Olyan mechanizmusokat kell, hogy találjon az Unió, amely a korrupt kormányzatokat megkerülve, közvetlenül biztosít forrásokat. A Fidesz hiába vagdalkozik a jogállamisági kitétel ellen, nagyon egyszerű a probléma megoldása: tessék visszatérni a tisztesség talajára, betartani a jogállami normákat és beszüntetni a rendszerszintű állami korrupciót. A Fidesz legjobban tenné, ha haladéktalanul csatlakozna az Európai Ügyészség intézményéhez, ezzel is bizonyítva elhivatottságát az átláthatóság és az uniós közpénzek tisztességes felhasználása iránt. Ilyen egyszerű. Mi a Fidesz helyett is megküzdünk a Magyarországnak járó források növeléséért, az viszont egyedül a Fideszen múlik, hogy ezek lehívását blokkolni fogják-e a jövőben. Nekem nincs és nem is lehet más lehetőségem, mint a rendelkezésemre álló eszközökkel biztosítani, hogy a magyar embereknek járó fejlesztési források ne tűnjenek el útközben a kormányzati közpénzszivattyúban.
A címben szereplő kérdésre tehát a válasz csak egy lehet. Az uniós források kifizetésének esetleges felfüggesztése nem hazaárulás, sokkal inkább hazafias tett, hiszen ezzel megakadályozható, hogy a magyar embereknek járó közpénz egy korrupt állami maffiaszervezet kezébe kerüljön. Egy tisztességes és józan világban épp az merítené ki a hazaárulás fogalmát, ha a haza javát szolgáló támogatásokat tudatosan ellopják. Óvatosan tehát a szavakkal! Főleg azoknak, akik visszaélve hatalmi pozíciójukkal évek óta könyékig túrnak a közösség vagyonában.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszázharmincharmadik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.
    
dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
2020. február 16.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István