EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (235.)

Közzétéve: 2020.03.01.

jegyzetcovercoronaSoros helyett a koronavírust kellene a plakátokra rakni!

Eddig nem aggódtam különösebben, de most, hogy Orbán Viktor azt mondta a korona-vírus kapcsán a közmédiában, hogy „bízzunk meg benne”, kicsit elkezdtem izgulni. Félreértés ne essék, a korona-vírus járvány kapcsán komoly dologról van szó, amelyet én sem akarok felelőtlenül elviccelni, de mindent érdemes józanul és megfontoltan kezelni. Éppen ezért hiányolom a propagandában és kommunikációban eddig professzionális rutint felmutató Fidesz-kormányzat higgadt és tudatos tájékoztató kampányait, amely egyszerre nyugtatja a kedélyeket és egyszerre biztosít megfelelő tájékoztatást. Egyelőre a közvélemény több információt és részletet ismerhet meg a közösségi médiában és a hírcsatornákon, mint a kabinet sűrített kormányinfóin.
Fontos mindenkinek tisztában lennie azzal, hogy az egészségügy szervezése tagállami, vagyis kormányzati hatáskör. Bízzunk benne, hogy nem lesz szükség tömeges karanténokra, sokezer ember rapid ellátására, mert félő, hogy erre a legyengített magyar egészségügyi rendszer sem technikai, sem humánerőforrást illetően nincs megfelelően felkészülve, pontosabban felkészítve. Egy ehhez hasonló vészhelyzetben pontosan ki fog derülni, hogy milyen az egészségügyi rendszerünk valós állapota, milyen az egészségügy kormányzati irányításának felkészültsége és világosan ki fog derülni az is, amiről régóta beszélek: ideje legalább minimális standardok szintjén egységesíteni az egészségügyi rendszereket Európában és nem tisztán a tagállami kormányok kezében hagyni annak finanszírozását és szervezését.
Ugyanilyen fontos lenne, ha a propaganda-kormány végre nem kreált, hanem valós ellenségek ellen folytatná a harcait: ideje lenne például megfelelően tájékoztatni a közvéleményt arról, hogy az egészségügyi kockázatok mellett milyen rendkívül súlyos gazdasági károkat fogunk mindannyian elszenvedni a korona-vírus és az azt övező pánik miatt. A tőzsdék már most zuhannak, komplett iparágak remegnek bele a lezárásokba és szigorításokba, a globális gazdaság miatt pedig dominószerűen fognak összedőlni a most még gránitszilárdságúnak tűnő piacok. Elvárható lenne a kormánytól, hogy sürgős intézkedéseket tegyen a már meglévő és a még tudhatóan súlyos mértékben növekvő károk kivédése, de legalábbis enyhítése érdekében. Kezdhetné például azzal, hogy a közpénzből fizetett médiájában és plakáthelyein tisztességes, korrekt és felelős tájékoztatást nyújt az állampolgároknak arról, hogy mi vár rájuk a következő időszakban. A vírusok és gazdasági problémák ellen ugyanis nem használ sem az állami fakenews, sem a kerítés.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszázharmincötödik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.
    
dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
2020. február 30.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István