EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (237.)

Közzétéve: 2020.03.15.

indyRendületlenül-díj: elismerés a külhoni magyarok közösségépítőinek

„Magyarnak lenni nehéz, de nem reménytelen” – fogalmazott egyszer Molnár Gábor író és kalandos sorsú világutazó. Sok minden benne van ebben az egyetlen mondatban: az állandó küzdelmünk, a folyamatos útkeresésünk és a soha el nem múló hazaszeretetünk egyaránt. Bizony nem mindig könnyű magyarnak lenni, de a rendre elénk gördített akadályok ellenére is mindig büszkén és kihúzott háttal viseljük sorsunkat. Van abban valami sorsszerű, hogy a mai napon adtuk volna át az általam alapított Rendületlenül-díj első elismerését, a koronavírus-járvány miatti korlátozások azonban lehetetlenné tették, hogy kollégáim személyesen vigyék el azt jogos tulajdonosának. Egyelőre tehát csak szimbolikusan tudom átnyújtani ezt a díjat, de annál nagyobb megbecsüléssel.
A Rendületlenül-díj első kitüntetettje Ildikó Mair, aki kereken negyed évszázada szervezi, építi és erősíti a skóciai magyarok közösségét. Őszinte hittel szolgálja a helyi kolóniát, ápolja hagyományainkat és erősíti kapcsolatainkat. Neki köszönhető például, hogy Kossuth Lajos skóciai látogatását emléktábla őrzi Dunfermline városában, ahogyan elhivatott kutató- és terjesztőmunkája miatt tudnak ma már többet skótok és magyarok a közös történelmi kapcsolatainkról is. Ildikó Mair hosszú évek óta végzett önzetlen közösségi munkája inspirált arra, hogy az Európai Parlament magyar tagjaként egy olyan díjat alapítsak, amely nemcsak, hogy elismeri, de – ezután minden évben – példaként állítja a hozzá hasonló, a külhoni közösségeinket rendületlen hittel és elszántsággal építő honfitársainkat. Megtiszteltetés számomra, hogy a Rendületlenül-díj első elismerését Ildikó Mairnek adhatjuk át; még akkor is, ha ezt nem a skóciai magyarok mai, edinburghi összejövetelén, hanem a koronavírus miatt fizikailag csak egy későbbi időpontban tehetjük meg.
Magyarságunk soha el nem múló érték és soha meg nem kérdőjelezhető mérték. Hazafinak lenni annyit tesz, mint erősebbre, vastagabbra fonni a köteléket, nem pedig kirekesztő módon gyengíteni azt. Az idei nemzeti ünnepünk mindenképpen emlékezetes marad, számomra az első Rendületlenül-díj átadása miatt különösen az.
   
dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
2020. március 15.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István