EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (296.)

Közzétéve: 2021.05.02.

vasOrbán nem dönthet egyedül a hazánknak járó forrásokról!

Kevesen tudják valójában felfogni, hogy mennyi pénzről is van szó, amikor a Magyarországnak járó újjáépítési forrásokról beszélünk. A hazánkra eső összeg közel 6000 milliárd forint. Ez majdnem kétszer annyi, mint amennyit a Fidesz-kormány az egészségügyre összesen fordít ebben az évben a költségvetésben, de ebből – legalábbis a korábbi híradások adatai szerint – közel hatszor meg lehetne szervezni egy budapesti olimpiát. (Persze, ez relatív, mert ha a Fidesz-kormány szervezi, akkor az eredeti költségek idővel mindig minimum tízszeresére ugranak az oligarchikus költségek miatt, így ez az összehasonlítás némileg sántít.) De, hogy még jobban érzékeltessem Önöknek: ebből a pénzből nagyjából hatmillió magyar fiatal négyéves egyetemi tandíja is kijönne, de a Magyarországon jelenleg szolgálatot teljesítő összes egészségügyi szakápoló átlagfizetését is finanszírozni lehetne mintegy huszonhét éven át. Nem kevés pénzről beszélünk tehát, olyan összegről, amellyel hosszú évtizedekre befolyásolni lehet Magyarország sorsát, életkörülményeit, kilátásait.

A Fidesz miniszterelnöke úgy gondolja, hogy erről az összegről kizárólag neki kell döntenie: majd Magyarország főbirtokosaként ő megmondja, hogy ebből mire és legfőképp kinek jut. Bízhatnánk abban, hogy még él bennük a régi reflex („ne mi nyerjük a legtöbbet”), de ezen már rég túl vagyunk: az elmúlt tíz évben mindent hazavittek, ami nem volt lecsavarozva. Néha még az is, a csavarral együtt. Az elmúlt napokban véghezvitt elképesztő rablóprivatizáció, amellyel példanélküli módon toltak ki ezermilliárdos állami vagyonokat fideszesekkel telerakott alapítványokba, már Brüsszelnek is sok volt. Az Európai Bizottság elnöke a napokban Orbán kezére csapott és közölte, hogy elég volt már a lopásból, ilyen szemtelenül nem rabolhatják tovább az európai közösség pénzét. Ez az oka annak, hogy a Fidesz visszakozik és az eredetileg nekünk járó közel 6000 milliárdból „csak” a vissza nem térítendő ingyen-pénzt, mintegy 2500 milliárdot igényelnek. Az a nemzeti reformterv tehát, amit az elmúlt hónapokban dolgoztak ki a teljes összeg elköltségével kapcsolatban, ment a kukába. Arról, hogy az új elképzelés szerinti fele összegből mit és hogyan akar elkölteni a kormány, megint nincs egyetlen szó sem – folytatják az arrogáns titkolózó, lepattintó magatartást. Azt most hagyjuk is, hogy a kormány nemrég még azt mondta: az elsők között nyújtják majd be a nemzeti reformtervet (mert mindenük a beteges, versengő szerszámméregetés), ehhez képest már az uniós tagállamok fele rég benyújtotta a kellő dokumentumot Brüsszelnek. Sokkal nagyobb baj, hogy megint úgy akarnak dönteni, hogy arról senkit és semmit nem kérdeznek meg.

Olcsó dolog lenne visszaidézni most olyan mondatokat a Fidesz egykori vezetőitől, amikor egy választáshoz közeledve arra szólították fel az aktuális (baloldali) kormányt, hogy a voksolás napjáig hosszan ható döntéseket már ne nagyon hozzanak, mert nem lenne tisztességes. Tisztességről és erkölcsről a Fidesz esetében ugyanis aligha lehet már beszélni, az elmúlt években az utolsó morzsái is szétporladtak a lopott vagyonokkal urizáló pökhendi élvezkedések súlya alatt. Mégis arról van szó, hogy olyan horderejű döntéseket kell meghozni ezekben az időkben, amelyek hosszabb távon hatnak majd hazánkra, mint ameddig a Fidesz hatalmon lesz. Legkorábban jövő májusban a szövetségbe forrt ellenzék ugyanis megdönti ezt a rezsimet. Méghozzá azért, mert miközben a Fidesz zsírosodó uraságai csak a stílustalan ál-arisztokratizmus kiélésére koncentrálnak, addig a mostani ellenzéki erők számára az ember, a szociális biztonság megteremtése az első számú prioritás. Éppen ezért nem betonba és vasba akarjuk önteni ezeket a milliárdokat Mészárosék valamelyik leányvállalatával, hanem az egészségügybe, a szociális pillérek kiépítésébe, a fenntarthatóság megteremtésére költenénk. Az emberek többsége pedig ez utóbbit akarja és nem az újabb dubai nyaralásokat finanszírozni az uralkodó elit tagjai számára. Ezért fogják az emberek leváltani a kormányt és a mostani „urak” ezért kötelesek az ellenzéki erőkkel, a társadalmi partnerekkel, az önkormányzatokkal és civil szervezetekkel minden cent sorsáról közösen megállapodni. Mert az nem az övék, hanem minden magyar emberé. A habzó szájú, kifent klaviatúrával fröcsögésre kész vakhitűeknek pedig csak egyetlen tételt ajánlanék továbbgondolásra, még mielőtt ideöntik a szellemi szennyesüket: helyesnek tartanák, ha egy szociáldemokrata kormány az Önök megkérdezése nélkül, az Önök véleményének teljes negligálásával döntene a hazánknak járó uniós milliárdok sorsáról? Ugye nem. Talán még tévészékházat is gyújtanának mérgükben. Ennyit a nemzeti együttműködésnek hazudott rendszerükről.

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszázkilencvenhatodik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

Ujhelyi István

Európai Parlamenti képviselő

2021. május 2.

 

 

 

 

 

 

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István