EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (380.)

Közzétéve: 2022.11.06.

bekeharcosSaját tettei cáfolják a kormány hazug konzultációját!

Pár nap különbséggel épp most lesz egy éve, hogy a Fidesz-kormány hatósági árat vezetett be az üzemanyagok esetében. Az időpont azért különösen fontos, mert mindez több mint négy hónappal azelőtt történt, hogy megkezdődött volna az orosz invázió Ukrajnában. Az az invázió, aminek kapcsán ezt követően meghozott uniós szankciókra most a Fidesz bőszen hivatkozik az elszabadult infláció, az áremelkedések, a forint gyengülése, az energiaválság és talán lassan még a rossz idő kapcsán is, egyfajta kizárólagos tényezőként, kizárólagos okozóként. A Fidesz-kormány a sokmilliárdos újabb konzultációjával és az azt övező – minden józan ízlést alulmúló – plakátkampányával azt igyekszik az Önök fejébe sulykolni, hogy minden rosszért kizárólag az Európai Unió és a gyilkos orosz rezsimmel szembeni intézkedések a felelősek. Nos, ezt százféle módon lehetne egyszerűen cáfolni, de most a már hivatkozott évforduló kapcsán elég lesz arra a Kormányinfóra hivatkozni, ahol a benzinársapkát bejelentették. Az ott elhangzottak ugyanis önmagában cáfolják a Fidesz ostoba, hazug konzultációját.
Szinte napra pontosan egy éve történt tehát, hogy Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra tájékoztatta a nyilvánosságot alapvetően két fontos témakörben: a covid-járvány kapcsán tett aktuális lépésekről, illetve új oltási kampányokról, valamint az addigra kialakult rezsiválság elleni kormányzati intézkedésekről. Igen, jól olvasták: a kialakult rezsiválságról. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter többek között arról számolt be a sajtónak, hogy a kormány érdemben megvizsgálta az energiapiacon kialakult helyzetet és megállapították, hogy „energiaválság” van Európában, ugyanis egy év alatt az európai piacokon 400 százalékot nőttek a rezsiárak, ami egyértelműen „rezsiválságot eredményezett”. Gulyás a kormány képviseletében ekkor jelenti be, hogy 480 forintban maximalizálják az üzemanyagok árát (ekkor még minden fogyasztó számára, egyéb megkötés nélkül) és hozzáteszi: a kormány azt reméli, hogy ez majd jó hatással lesz az elszabadult inflációra. Egy éve mondta ezt a kormány, amikor még hónapokra voltunk az orosz agresszió elindulásától, hát még az arra adott uniós válaszoktól. Csak, hogy még jobban érzékeltessük az időkülönbséget: a kormány szintén az elszabadult inflációra hivatkozva vezetett be ársapkákat néhány alapvető élelmiszerre idén január elején, amikor még szintén olyannyira messze voltunk a háborútól, hogy január végén a Fidesz-celeb Bayer Zsolt még azt mondta egy műsorban: „Oroszország nem fogja megtámadni Ukrajnát, ezt egy hülye is tudja.”
Pontosan értjük, hogy a Fidesz-kormány konzultációja miről szól, milyen célt szolgál. Akkor is értettük, amikor a Fidesz vezetői „nemváltó óvodásokkal” riogatták a magyarokat egészen odáig süllyedve, hogy az igazságügyminiszter konkrétan még bele is hazudott a kamerákba, amikor azt állította: a „nemváltó propaganda” ellen fellépő kormányzati lépések miatt fagytak be az uniós források. Pedig, ha valaki, hát neki már akkor pontosan tudnia kellett, hogy semmi ilyesmi nem volt az asztalon, az állami szintű korrupció megfékezése – ami ellen most igyekeznek is látványlépéseket tenni Brüsszel felé – annál inkább.
A valóság tehát – azoknak, akiket ez még egyáltalán érdekel – nem más, mint hogy a magyarországi megélhetési válságot, benne a forintgyengülést és a vágtázó inflációt alapvetően a rossz kormányzati gazdaságpolitika, a választások előtti felelőtlen osztogatás, az EU-val szembeni állandó arcoskodás és harcoskodás okozta, nem pedig az egyébként Orbán Viktor által is támogatott európai szankciók. Igen, a Putyin által indított háború kétségtelenül negatív hatással van szinte mindenre a mostani életükben, de az konkrétan nettó hazugság, hogy a véres agressziót indító rezsimmel szembeni szankciók feloldása azonnali áresést, forinterősödést, inflációcsökkenést és Kánaánt hozna. Hiszen látjuk, maga a kormány jelentette be jóval a háború előtt, hogy radikális lépésekre kényszerül az infláció elszabadulása és a forint romlása miatt. Tizenkét év korlátlan hatalomgyakorlás elszalasztott lehetőségeit, hibáit és bűneit akarják most ismét máson leverni: a soros, a migráns, a nemváltó óvodás után ismét vissza a régi recepthez, a távolból magyarelleneskedő brüsszelitákhoz.
„Aki hazudik, az ingoványos talajra téved, és általában minden egyes hazugság még kettőt vonz maga után” – mondta egyszer Stephen King. A Fidesz-kormány nem rátévedt arra az ingoványos talajra, hanem már szügyig süppedt benne. Ideje lenne, ha a jelenlegi hatalom végre felnőtt, gondolkodó és dönteni képes emberekként tekintene a magyar választókra, nem pedig irányítható és kifosztható alattvalókként. Na, az lenne igazán nemzeti kormányzás.

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Háromszáznyolcvanadik alkalommal kongatom a harangokat és teszem, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert esélyt kell adni az újjászületésnek és a közös hazának.

Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
az Esély Közösség alapítója
2022. november 6.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István