EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (97.)

Közzétéve: 2016.06.26.

brexit_AMost kell szerénynek lenni

„Most kell szerénynek lenni!” – ezt posztolta Orbán Viktor kormányfő a magyar csapat egyik sikeres EB-mérkőzését követően. A miniszterelnöknek igaza van, ideje szerénynek lennünk. Most kell észhez kapni a britek sokkoló döntése után és visszaszedni az Európai Unió ellen hergelő plakátokat, pórázra kötni az európai közösség ellen beszélő verbális dúvadakat, számot vetni Magyarország lehetőségeivel és határozott, az európai integráció iránt elkötelezett, abban hatékonyan részt vevő politikát kell folytatni. Most kell szerénynek lenni, hiszen látjuk, hogy a jelentős gazdasági erőfölénnyel bíró brit birodalom is miként remeg bele a kilépésbe; józanul elképzelni is nehéz, hogy egy a miénkhez hasonló komp-ország miként végezné hasonló helyzetben.
Az MSZP tegnapi kongresszusán, mi európai demokraták egyértelművé tettük, hogy Magyarország helye és jövője számunkra egy szolidáris, jól működő és együttműködő Európában van. És csakis ott. Ezzel szemben a magyar kormánypártok jeles és jellemtelen képviselői továbbra is feszítik a hangulatot, bértollnokaik egyenesen hadba hívnak Európa ellen, míg közjogi méltóságaik a propaganda-migránsozás mellett jól kimért kétértelműséggel beszélnek arról, hogy „egyelőre” még nincs miért kiírni egy magyar EU-népszavazást.
Tény, hogy az Európai Unió teljes átalakulása a Brexittel megkezdődött, az alapító és mag-országok nem titkoltan közös, belső szövetséget fognak rövid időn belül létrehozni, amelynek Magyarország vélhetően a perifériájára szorul. Ott leszünk anyagi és fizikai támogatottság nélkül, a melldöngetve követelt nemzetállami jogainkkal, de fájóan védtelenül. Mi, köszönhetően a jelenlegi kormánynak, jelentős hátrányból indulunk a túlélési versenyben, még a visegrádi országok között is. Most kell tehát szerénynek lenni, és mások (értsd: britek) hibájából tanulni. Az Unió súlyos válságát éli, a külső nagyhatalmi szándékok mellett elsősorban a belső, populista szándékok miatti szétszakítás lehet végzetes. Amikor egy betegség belülről rágja a szervezetet, a test még inkább kitettebb a többi vírus támadásának. Most, amikor az európai közösség önmagát keresi és önmagával harcol, tökéletes lehetőséget biztosít a káoszban a terror gyilkos szándékainak. Ne legyen igazam, de rossz érzésem van. A következő időszak több bölcsességet, több józanságot és jóval több óvatosságot igényel mindannyiunktól!
842 nappal vagyunk a miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után. Akkor megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kilencvenhetedik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő
2016. június 26.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István