Eurológus: „A végén még lesz uniós ingyenvonatozás a fiataloknak?”

Közzétéve: 2016.09.19.

csuexv1w8aauosw-jpg-largeEgy magyar európai parlamenti képviselő után a legnagyobb frakció vezetője is támogatja, és már a zöldek is átvették az ingyen InterRail jegy ötletét – írta az Index/Eurológus.

„Mi lenne, ha az az Európai Unió a jövőben minden európai fiatalnak küldene egy Interrail-jegyet a 18. szülinapján, amivel három héten keresztül fölfedezheti Európát?” – dobott be szerdán egy furcsa ötletet az EU népszerűsítésére Manfred Weber. A legnagyobb európai parlamenti frakció, a keresztény-konzervatív Európai Néppárt csoport vezetője szerint azok, akik utaztak már a számos országba érvényes bérlettel, megbarátkoztak európai társaikkal. Olyanokat idézett, akik a páneurópai vonatozás után például lehülyézték a kérdést, hogy melyik másik ország lakóival van bajuk.
Az ötlettel eredetileg két huszonéves német aktivista, Vincent-Immanuel Herr és Martin Speer állt elő tavaly nyáron. Akkor azt írták: a fiatalok nyitottak, szeretnék megismerni egymást, örülnek neki, hogy szabadon lehet utazni az unióban, és ki akarják ezt használni. Nem rájuk kellene építeni az integrációt?

Ujhelyi István MSZP-s képviselő meg is tette a bevezetéshez az első lépést az EP-ben: pilot projektet nyújtott be, amivel azt vizsgálják, hasznos vagy egyáltalán megvalósítható-e a terv. Egymillió eurót, nagyjából 315 millió forintot javasolt a pilotra. Weber, aki a fideszes képviselőkkel dolgozik egy pártszövetségben, valószínűleg nem tudott Ujhelyi kezdeményezéséről, de azóta már tárgyalnak a közös munkáról. Úgy tűnik, nem Ujhelyi és Manfred Weber az egyedüli politikusok, akik szívesen adnának dolgokat ingyen. Német zölpárti képviselők szintén beadtak egy interrailes pilot projektet. A közlekedési bizottság elnöke, Michael Kramer és két párttársa nem cicózna, egyből kiküldenének 2500 jegyet véletlenszerűen kiválasztott fiataloknak. Arról, hogy a tapasztalatokat hogyan összegeznék, viszont már egy mukkot sem ír a beadványuk.
Ujhelyiék korábban egyeztettek velük a saját ötletük támogatásáról, és az irodájukban meglepetéssel fogadták a zöldek akcióját, amikor rákérdeztünk. A zöld pártcsoport vezetőjével is találkozott már a két német fiatal ötletgazda. Úgy látszik, kialakulhat egy konzervatív-szocialista-zöld támogató háttér, ami az Európai Parlament megnyeréséhez bőven elég, ahhoz viszont még kevés, hogy megvalósuljon az ingyen vonatozás.

 Mibűl?
A lelkesedés tehát adott, néhány apróságot viszont tisztázni kell. Elsőként, hogy honnan lenne erre pénz. Kramerék projektjében egy főre 461 eurónyi költség jut. Az Eurostat adatai alapján 2013-ban, amikorról a legutóbbi teljes körű adatok elérhetőek, több mint 5,5 millió 18 éves EU-s állampolgár volt. Velük számolva csak abban az évben 2,55 milliárd eurót (körülbelül 787 milliárd forintot) is meghaladták volna a költségek, és akkor az adminisztrációs kiadásokkal nem is számoltunk. Mindenkit megkímélnénk attól, hogy ennyi pénzből hány lélegeztetőgép jön ki, bár azt hozzátennénk, hogy 2013-ban az EU kiadásai 143,78 milliárd euróra rúgtak, aminek a két százalékát sem érné el az interrailezés összege. Ráadásul vannak olcsóbb, rövidebb bérletek (a kínálat az ötnapossal kezdődik 200 eurónál, azaz nagyjából 61 ezer forintnál). Ujhelyi István szerint a nagy rendelésre biztosan lehetne kedvezményről alkudozni, és akár más programokkal, például az Európai Önkéntes Szolgálattal kombinálni. „Ezek a vonatok amúgy is mennek” – dobta be az ultima ratiót, bár ettől több hely nem lesz rajtuk.

Minek?
A másik kérdés, hogy ez egyáltalán mire lenne jó, mert mások és külföldi kultúrák megismerése remek dolog, de erre létezhetnek olcsóbb módszerek. Az EU megtépázott renoméjának is jót tehet, ha valamit ingyen ad, de ha haszontalanul folyatják az eurókat, az akár fel is paprikázhatja az adófizetőket. Ujhelyi István szerint viszont az európai integráció erősítése mellett az ötletnek közvetett gazdasági haszna is lenne a turizmuson keresztül, mert ha az emberek megismertek egy helyet, szívesebben visszatérnek oda.

Kinek?
Az sem biztos, hogy tényleg minden fiatal élni tudna a lehetőséggel. A hátrányos helyzetben lévőknek az egyéb költségek vagy akár a nyelvtudás hiánya is nehézséget okozna. Az MSZP-s képviselő szerint ezen segíthetne például egy közösségi alapú szállásmegosztó rendszer.

Politikai szándék is kell
Akárhogy is, egy egész EU-ra kiterjedő programot az Európai Bizottsággal és a tagállamokkal is el kellene fogadtatni. Előbbitől Ujhelyi István szerint eddig „hátbaveregető nem” volt a válasz pénzhiányra hivatkozva. Mindenesetre mi Jean-Claude Juncker ingyenwifi-ígéretéből kiindulva látunk nyitottságot az „ingyen adja az EU, tehát szeresd”-típusú ötletekre.

2016.09.18.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István