Európai Polgár Díj: a magyar egészségügyi dolgozókat jelölik az ellenzéki EP-képviselők

Közzétéve: 2021.04.29.

 

EPD_MOKA koronavírus járvány okozta válsághelyzet soha nem látott feladat elé állította az európai egészségügyi ellátórendszereket és a benne dolgozó szakembereket. Az orvosok, ápolók és további szakdolgozók az elsők között álltak és állnak most is a vírus elleni harc frontvonalában, saját biztonságukat sem kímélve mentik és mentették az embereket. Egy egész élet hálája is kevés lenne azért az áldozatos munkáért, amivel gyógyítják a betegeket és reményt adnak a családoknak. Az elmúlt bő egy év megmutatta, hogy a legnagyobb bajban is számíthattunk a magyar egészségügyi dolgozók tudására, elhivatottságára, még akkor is, ha embertelen körülmények között kell helytállniuk. Vitán felül áll, hogy számunkra ők a járvány elleni harc legnagyobb hősei. A sokezer igazán “bátor ember”.

Az Európai Polgár Díj olyan személyeknek, illetve szervezeteknek jár, amelyek elősegítik az európai együttműködések elmélyítését, egymás jobb megértését, amelyek világító fáklyát tartanak mindannyiunk feje fölé az egyre többször ránk boruló sötétségben. Éppen ezért, mi, magyar ellenzéki EP-képviselők közösen a Magyar Orvosi Kamarát jelöljük idén az Európai Polgár Díjra, és rajtuk keresztül szimbolikusan minden magyar orvost, ápolót és egészségügyi szakdolgozót, akik az elmúlt időszakban is emberfeletti erővel védték Magyarországot és minden magyar életet. Számunkra nem kérdés, hogy idén, amikor a járvány már több mint egy éve torzítja és bénítja a mindennapjainkat, a magyar egészségügy hősei a legalkalmasabb jelöltek erre az elismerésre.

Ara-Kovács Attila (DK), Cseh Katalin (Momentum), Dobrev Klára (DK), Donáth Anna (Momentum), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Molnár Csaba (DK), Rónai Sándor (DK), Ujhelyi István (MSZP-Párbeszéd) 

Budapest/Brüsszel – 2021.04.29.

 

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István