Ha az újjászületés esélyét választjuk, abban kész vagyok vezetői szerepet vállalni

Közzétéve: 2022.04.25.

bejelentHa valóban változtatni akarunk, akkor magunkon kell elkezdeni a változást. Nem ugyanazt kell, csak jobban csinálni, hanem egészen mást és egészen más formában. Az MSZP közösségének cölöpjei és szociáldemokrata értékei szilárdan állnak, a felépítményt azonban az alapoktól kell újraépítenünk. Erre tettem javaslatot a párt szombati választmányi ülésén, kezdeményezve, hogy legyen pártunk új neve „Esély – Magyar Szociáldemokraták Pártközössége” és ne csak külsőségekben, de szervezeti működésünkben és politikai ügyeink fókuszában is érdemben változtassunk.
Azután, hogy Tóth Bertalan – erős erkölcsi és politikai tisztességről tanúbizonyságot téve – bejelentette, hogy nem indul újra a párt társelnöki tisztségéért és a csapat tagjaként frakcióvezetőként folytatja, az általam javasolt irányváltás lehetősége és szükségessége is még inkább hangsúlyossá vált. A következő időszakban személyes beszélgetések sorozatával fogok támogatókat és javító szándékú észrevételeket gyűjteni a párt újjászületését szorgalmazó koncepciómhoz: az esély megteremtéséhez. Semmi nincs kőbe vésve, mindent a közösséggel együtt kívánok megvalósítani.
Ezúton megerősítem, hogy amennyiben közösségünk többsége egyetért a párt radikális átalakításával, annak megvalósításában kész vagyok vezető szerepet vállalni és ennek érdekében elindulni a tisztújításon a társelnöki posztért. Nem pusztán tisztséget, hanem elsősorban úttörő feladatot és kötelezettséget akarok vállalni. Ha valóban változtatni akarunk, akkor kész vagyok erre a munkára. Ha a közösségem a változatlanság mellett foglal majd állást, tudomásul véve hátra fogok lépni.

Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő
Budapest – 2022.04.25.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István