Megint lebukott a Fidesz: a médiaszabadság ellen szavaztak Brüsszelben!

Közzétéve: 2018.05.04.

dbelo20140716010-e1508918721769-1024x576Fontos állásfoglalást szavazott meg csütörtökön az Európai Parlament a sajtószabadság és az újságírók védelme érdekében. A Barbara Spinelli által jegyzett dokumentum többek között azt szorgalmazza, hogy az uniós tagállamok hozzanak létre biztonságos jogi környezetet az újságírók számára, a tömegtájékoztatás sokszínűségét és szabadságát megfigyelő központ támogatását pedig erősítsék meg az uniós költségvetésben. Az EP plenáris ülésén szociáldemokrata és néppárti többséggel elfogadott állásfoglalás érdemi fellépést szorgalmaz az álhírek ellen, de tartalmazza azt is, hogy a tagállamoknak meg kell erősítenie a közszolgáltatók és az oknyomozó újságírás számára nyújtott pénzügyi támogatásokat anélkül, hogy a szerkesztőségek munkájába beavatkoznának. Fontos kiemelni az elfogadott állásfoglalás azon pontját is, miszerint a jövőben rendszeresen ellenőrizni kellene a médiatulajdonosokhoz jutó közpénzeket és azok felhasználását.
Egészen önleleplező, hogy a magyar politikusok közül egyedül a Fidesz európai parlamenti képviselői és a kormánypártokkal egyre látványosabb közösséget vállaló Morvai Krisztina nem szavazta meg a médiaszabadság megerősítéséről szóló dokumentumot, hanem tartózkodtak a voksoláskor. A Fidesz sokadik alkalommal bizonyította be, hogy a féldiktatúrák álhírvilágát és a pórázon tartott nyilvánosságot részesíti előnyben a sokszínű és európai médiakultúrával szemben. A magyar emberek szerencséje, hogy a Fidesz ezzel a hozzáállásával törpe kisebbségben van nem csak az Európai Parlamentben, de saját pártcsaládjában, a konzervatív Néppártban is.

dr. Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő (MSZP)
Brüsszel, 2018-05-04

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István