„Mit ártott neked?” – közösségi konzultációt indít a RED a Magyarországról szóló EP-jelentéssel kapcsolatban!

Közzétéve: 2017.12.15.

redlibekonzultSoha korábban nem fordult elő, hogy bármely uniós tagállammal szemben élesítették volna az úgynevezett 7-es cikkelyes eljárást: Magyarország az első. Ez egy komoly figyelmeztetés és komoly szégyen a magyar kormány számára. Az eljárás vége szélsőséges esetben Magyarország szavazati jogának elvesztésével is járhat, ezzel azonban reméljük, hogy nem kell számolni.
Az elmúlt napokban több alkalommal is találkoztam Judith Sargentinivel, a LIBE-bizottság zöldpárti tagjával, aki a Magyarországról szóló jelentés készítője. A holland képviselő a Fidesz-propaganda szánalmas „sorosbérencezésével” szemben egy felkészült, objektív és minden, a tárgyszerű jelentés elkészítéséhez szükséges információ befogadására nyitott politikus.
A Sargentini-jelentést várhatóan jövő márciusban tárgyalja majd a LIBE-bizottság, az Európai Parlament plenáris ülése pedig a tervek szerint csak szeptemberben dönt róla. Radikális európai demokrataként kizárólag olyan jelentés elfogadását fogom támogatni, amely objektív és tényszerű a magyarországi helyzetet illetően. Ebben a jelentéstevő munkáját minden lehetséges eszközzel segíteni fogom, illetve fogjuk.
Ennek elősegítésére a mai nappal közösségi online konzultációt hirdettem minden magyar választópolgár számára. A Radikális Európai Demokraták mozgalmának központi e-mailcímére (HELLO@R-ED.HU) várjuk mindenkinek az észrevételeit, javaslatait, tapasztalatait, sérelmeit a jelenlegi kormány működésével kapcsolatban. Ezeket összesítjük és jövő tavasszal átadjuk Judith Sargentininek és az árnyék-jelentéstevőknek, hogy használják fel a magyar választók és civilek személyes hozzászólásait is a végső dokumentum megírásához.
Írják meg személyes tapasztalataikat és történetüket a kisemmizett trafikosok, a cserbenhagyott Quaestor-károsultak, a kiszolgáltatott közmunkások, a megfélemlített tanárok, a kényszernyugdíjazott bírók, az elhallgattatott újságírók, a pályázati lehetőségekből oligarcha-tempóval kiszorított vállalkozók, a kihasznált köztisztviselők, a szavazati joguk gyakorlásában korlátozott kivándorolt százezrek, a meglopott és útszélen hagyott kisemberek! Névvel vagy név nélkül várjuk a következő hónapokban a RED e-mailjén a személyes történeteket: „Mit ártott neked?” jeligére.
Magyarország jogállamiságáról, közös hazánk megítéléséről és demokratikus gyakorlatáról alkotnak véleményt az európai közösségben: ezt leghitelesebben nem a kormány hazug propagandájából tájékozódva, hanem személyesen, közvetlenül a magyar emberek történetei alapján teheti meg az Európai Unió. Minél többen mondják el véleményüket, annál objektívebb és hitelesebb lesz a Sargentini-jelentés, amelyet így a magyar kormány sem vonhat majd kétségbe, hiszen akkor a magyar emberek szavával menne szembe.
HELLO@R-ED.HU – ide várjuk a személyes történeteket a következő hetekben, hónapokban! Az eredményről pedig folyamatosan tájékoztatjuk majd a nyilvánosságot.

dr. Ujhelyi István
az MSZP európai parlamenti képviselője
a RED mozgalom alapítója

Budapest, 2017-12-15

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István