Nem alku tárgya a két szegedi körzet

Közzétéve: 2017.11.21.

joobszabo„Győztes csapaton nem szokás változtatni, a szegedi csapat pedig ragaszkodik ahhoz, hogy Szabó Sándor és Joób Márton legyen a két helyi körzet ellenzéki képviselő-jelöltje” – fogalmazott Ujhelyi István európai parlamenti képviselő brüsszeli sajtótájékoztatóján. Az MSZP politikusa egy szegedi delegációt lát vendégül a napokban a belga fővárosban, a látogatócsoport tagjai között tizenkét szegedi önkormányzati képviselő és a megyei jogú város egyik alpolgármestere is helyet kapott. Ujhelyi hangsúlyozta, hogy Szeged számára mindig is fontosak voltak a hatékony európai kapcsolatok, a mostani látogatás során is több intézményi és szakpolitikai vezetővel tárgyalnak majd a szegedi csoport tagjai. „Botka László polgármester és az általa vezetett koalíció bebizonyította, hogy olyan nehéz helyzetben is képes a kormányzásra, amikor a Fidesz minden lehetséges eszközt bevet a városvezetés elgáncsolása érdekében. Ez a győztes és sikeres csapat most arra készül, hogy jövő tavasszal megőrzi Szabó Sándor szocialista országgyűlési képviselői helyét és a párton kívüli, Szegeden elismert közéleti szereplő Joób Márton jelenlegi önkormányzati képviselő indításával – akinél eredményesebben más aligha szerepelhet majd – elhódítja a másik egyéni körzetet is. Mi szegediek a kormányváltáshoz akarunk hozzájárulni, ezért ez nem lehet alku tárgya a 106 egyéni körzetről szóló ellenzéki egyeztetések során!” – fogalmazott Ujhelyi István.
Szabó Sándor országgyűlési képviselő az Európai Parlamentben tartott sajtótájékoztatón kiemelten fontosnak nevezte, hogy Szeged fejlődésének érdekében a helyi döntéshozók is közvetlen kapcsolatot ápoljanak az európai intézményrendszer képviselőivel. Mint mondta: ezért is hasznos Ujhelyi István brüsszeli meghívása, amely újabb ajtókat nyit meg a szegediek előtt. „Háromszázmilliárd forint uniós forrás érkezett az előző uniós ciklusban, a vidéki városok közül ez volt a legtöbb, amit lehívtak Magyarországon. Van feladatunk a következő időszakban is annak érdekében, hogy minél több forrást hasznosítani lehessen a szegediek javára. A rendelkezésre álló keretből például hétmilliárdot gazdaságfejlesztésre, közel hárommilliárdot családbarát közszolgáltatások fejlesztésére, így például rendelők felújítására fogunk fordítani, de építünk majd új utakat és javítjuk a tömegközlekedést is a brüsszeli támogatásból” – mondta Szabó Sándor. A szegedi képviselő hozzátette: azokat a vállalásokat, amelyeket képviselői mandátuma elején tett, maradéktalanul teljesíteni tudta, ennek folytatásához kér újabb felhatalmazást a választóktól jövő tavasszal.
„Kilencgyermekes családapaként megfogadtam, hogy a magyar emberekért és családokért akarok dolgozni majd az Országgyűlésben. Azért, hogy a szegedi és magyar fiataloknak ne kelljen elmenniük Magyarországról ahhoz, hogy boldogulni tudjanak” – fogalmazott Joób Márton önkormányzati képviselő, a szegedi 2-es körzet országgyűlési képviselőjelöltje. Az egykori háromszoros világbajnok és olimpikon kenus hozzátette: éppen ezért támogatja Ujhelyi István kivándorlásügyi „Hazaváró-programját”, amelyet az EP-képviselő nemzeti minimumprogramnak ajánlott korábban. „Olyan béreket és munkalehetőséget kell biztosítani a magyar fiataloknak, hogy ne akarják elhagyni hazájukat. Ahhoz, hogy egy társadalom szilárd és erős legyen, ahhoz erős családok kellenek. Ehhez pedig az kell, hogy az életerős fiataljaink itthon találják meg boldogulásukat” – nyilatkozta Joób Márton a brüsszeli tájékoztatón.

Brüsszel, 2017-11-21

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István