Nem hagyhatjuk a turisztikai szektort magára!

Közzétéve: 2022.09.27.

örömüNegyvenkettedik alkalommal ünnepeljük a turizmus világnapját, de nincs sok okunk az örömre. Az Európában több mint huszonötmillió munkahelyet biztosító, de Magyarországon is legalább 400ezer munkavállaló megélhetését garantáló ágazat éppen, hogy próbált volna talpra állni a covid-járvány súlyos gazdasági károkozásából, az egyre mélyülő megélhetési és rezsiválság – különösen hazánkban – azonban újra a padlóra küldi a szektort.
A nyitást követő nyári szezon már értelmezhetően erős volt, a globális turizmusban láthatóan van előrelépés, a teljes újraindításhoz és főleg a fenntartható működéshez azonban sokkal több időre és sokkal több figyelemre van szükség az ágazatnak. A légiközlekedésben hullámzó káosz, a csőd szélére került kis- és középvállalkozások, az egymás után megszűnő szolgáltatások, a rezsiköltségek elszabadulása és a tervezhetetlen jövő mind egyértelművé teszik: az európai döntéshozók és a tagállami kormányok nem hagyhatják magára a turisztikai szektort!
Az Európai Parlament szakbizottságának területért felelős alelnökeként határozottan állítom, hogy ideje a fenntarthatósági, a környezetvédelmi és szociális szempontokat is prioritásként kezelni az ágazatban, ahogyan meg kell találni az ösztönző és szolgáló kormányzati intézkedések összhangját is. Vitán felül áll, hogy a szektornak és a belőle élő többmillió családnak szüksége van egy állandó krízis-menedzsmenti struktúrára és érdemi uniós költségvetési támogatásra a fennmaradáshoz és fejlődéshez.
Vitán felül áll, hogy támogatnunk kell a digitális átállás minél szélesebb és gyorsabb megvalósulását, ahogyan több forrást kell fordítani a képzésre és oktatásra is a megfelelő számú munkaerő-utánpótlás biztosítása érdekében. De vitán felül áll az is, hogy a mostani súlyos gazdasági válságban a kormányoknak biztosítania szükséges az „örök rezsicsökkentés” lehetőségét a szektor szolgáltatói számára energiahatékonyságot növelő és fenntartani képes beruházásokkal.
A turizmus a béke iparága, amely sokmillió európai család megélhetését garantálja és az Európai Unió GDP-jének legalább tíz százalékét biztosítja. A turisztikai ágazatnak ezért is jár a megkülönböztetett figyelem, illetve támogatás – és nemcsak a turizmus világnapján!

dr. Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő
az EP közlekedési és turizmus bizottságának alelnöke
UNWTO rendkívüli nagykövet
Budapest/Brüsszel – 2022.09.27.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István