Orbán és rezsimjre szégyent hozott Magyarországra!

Közzétéve: 2021.07.08.

 

saller– „Jogkövető, hiteles tagállammá kell végre válnunk, törekvéseinket az unió mindenki által osztott alapelveihez és céljaihoz kell igazítanunk.”

– „Az uniós tagság oltalom, mert sajnos a magyar demokráciának, jelenlegi állapotában, óriási szüksége van a kontrollra, arra, hogy akár számon is lehessen rajta kérni a demokratikus normák követését.”

– „Az Európai Uniónak jelenleg a gyengeségei közé tartozik, hogy nehezen tud a saját maga által vallott értékeknek és elveknek érvényt szerezni.”

– „Meggyőződésünk, hogy közös értékeink és elveink érvényre juttatását nem lehet mérlegelés tárgyává tenni. Fel kell tehát ruházni az Európai Uniót olyan eszközökkel, hogy tagjait folyamatosan az értékek képviseletére és az alapelvek betartására késztesse; enélkül nincs erős Európa.”

– „Ellentmondás, ha elvárjuk az uniótól, hogy vegye rá a normakövetésre a tagállamok kormányait, de vonakodunk attól, hogy ehhez a szuverenitásunkat esetleg csorbító felhatalmazást adjunk.”

Ezek a mondatok a Fidesz máig hatályos európai programjában olvashatóak.

Az Európai Parlament elsöprő többsége a mai napon közös állásfoglalásban fogja elítélni a magyar kormányt a homofób megfogalmazásokat tartalmazó törvénykezése miatt. Orbán Viktor és velejéig korrupt rendszere ismét szégyent hozott Magyarországra. Az MSZP-Párbeszéd szövetség európai politikusaként támogattam az állásfoglalás elfogadását, mert a magyar embereket meg kell védeni, az orbáni rezsimet pedig meg kell büntetni.

Az európai polgárok által megválasztott Parlament most nem tett mást, mint érvényt szerzett annak, ami a Fidesz hatályos európai programjában szerepel.

dr. Ujhelyi István

európai parlamenti képviselő

2021. 07. 08.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István