„Terheléses támadás”: a Legfőbb Ügyészség a BRFK-ra utalta Ujhelyi feljelentését

Közzétéve: 2021.05.22.

 

remhirterjRémhírterjesztés miatt, ismeretlen tettes ellen tett feljelentést Ujhelyi István szocialista EP-képviselő a kormányzat „terheléses támadásról” szóló kijelentései miatt, a Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint a vádhatóság „további intézkedés végett”, a Fővárosi Főügyészség értesítése mellett a Budapesti Rendőr-főkapitányságra küldte meg az iratot.

Mint ismert, a kormányzat eddig hat alkalommal hivatkozott „terheléses támadásra” egy-egy központi oldal bedőlésekor, legtöbbször a koronavírussal összefüggésben lévő regisztrációs oldalakkal kapcsolatban, de erre hivatkoztak akkor is, amikor a digitális oktatás központi elemének számító KRÉTA-rendszer mondta fel átmenetileg a szolgálatot. Azt több szakértő is kijelentette az elmúlt időben, hogy nem valószínű a terheléses támadás, inkább azzal magyarázható az érintett portálok lefagyása, hogy nem voltak kellően felkészülve az érintett emberek hatalmas érdeklődésére. Még Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is azt válaszolta egy ezzel kapcsolatos kérdésre, hogy „semmit sem tart kizártnak”. Arról, hogy amennyiben valóban terheléses támadás történt, úgy ki(ket) gyanúsít(anak) a hatóságok az állami online felületek elleni akcióval, egyelőre semmit nem tudni.

„Ha valóban támadás érte a kormányzat járványkezeléssel összefüggő informatikai rendszerét, az nem játék, az súlyos nemzetbiztonsági kérdés. Ha azonban csak saját pancserségüket akarták ezzel a hazugsággal leplezni, az viszont nem maradhat következmény nélkül” – fogalmazott korábban ezzel kapcsolatban Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője.

Budapest/Brüsszel – 2021.05.22.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István