Tovább mélyül a konfliktus az EU és az Orbán-kormány között

Közzétéve: 2017.05.26.

satjceuAz MSZP szerint tovább mélyül a konfliktus az Európai Unió és az Orbán-kormány között azzal, hogy lejárt az Európai Bizottság egyhónapos határideje, amit a felsőoktatási törvény módosítására szabtak.
Ujhelyi István, a szocialisták alelnöke és EP-képviselője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta, a magyar kormányfő a CEU-törvénnyel kapcsolatban korábban olyan ígéreteket tett, hogy hajlandó a párbeszédre, azonban kabinetje azt mégsem tette meg és nem mutat hajlandóságot a jogszabály változtatására.
Orbán a közös vesztünkbe rohan – fogalmazott az ellenzéki politikus, aki felszólította a kabinetet, hogy Magyarország történelmi érdeke miatt működjön együtt az európai közösséggel.
Ujhelyi István közölte továbbá: levélben kérdezte meg Manfred Webert, az Európai Néppárt frakcióvezetőjét, hogy szerintük Orbán Viktor valóban az európai értékek mentén politizál-e, továbbra is soraikban akarják-e őt tudni.
Az MSZP EP-képviselője elmondta, az Európai Bizottság a határidő lejárta utáni két hónapban újabb kérdéseket tesz fel a magyar kormánynak, illetve konkrét jogszabály-módosítási javaslatokat is tesz, aminek elmaradása súlyos következményekkel járhat az ország számára. A kormánynak el kell döntenie, hogy az európai közösséggel tart-e, vagy pedig tovább építi Orbánisztánt – fogalmazott.
Ujhelyi István emellett szólt arról is, hogy Botka László nem állított olyat, amit Kósa Lajos, a Fidesz-frakcióvezetője napközben tartott sajtótájékoztatóján a szájába adott, vagyis, hogy megválasztása esetén lebontaná a kerítést a déli határon. Botka László ezzel szemben arról beszélt, hogy a kerítésre akkor nem lesz szükség, ha kiépül az Európai Unió közös határvédelmi mechanizmusa és megnyugszik a közel-keleti helyzet – fejtette ki Ujhelyi István, hozzátéve, a déli kerítés törvényes neve: ideiglenes biztonsági határzár.
Ujhelyi István sajtótájékoztatóján megtagadta a válaszadást az Echo Tv riporterének, mivel a médium közpénzből harácsolt vagyonokból próbálja meg félrevezetni a lakosságot.

2017.05.26.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István