Tudományos intézet Európa-ügyi tanácsosának választották Shanghai-ban Ujhelyi Istvánt

Közzétéve: 2015.05.24.

Rangos tiszteletbeli pozíciót kapott Ujhelyi István a napokban Kínában: a Shanghai Európai Tanulmányok Intézete (SIES) tiszteletbeli tanácsosának választották. Az MSZP európai parlamenti képviselője mellett ugyanennek a „think tank”-nek tagja még a világ és Kína több egyetemének – elsősorban geopolitikával és európai ügyekkel foglalkozó – professzora, tudományos munkatársa és kutatója is. Az Ujhelyi és a SIES vezetősége közötti kapcsolatot évekkel korábban még a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézetének (ennek alapító elnöke a szocialista politikus) és a Shanghai Nemzetközi Tanulmányok Egyetemének, valamint a Shanghai Politikatudományi Egyetem együttműködése alapozta meg.

A kínai kormánytól független, civil- és non-profit alapokon működő Shanghai Európai Tanulmányok Intézetét 1992-ben alapították, feladata elsősorban a külügyi-, biztonsági-, politikai-, gazdasági- és társadalmi kérdések elemzése, elsősorban Európára fókuszálva. Az alapítók az intézetre egyfajta ablakként tekintenek, amely elősegíti Kína és a világ jobb megértését.

„Megtiszteltetés, hogy a rangos közösség tagjává választottak. Az MSZP politikusaként, most pedig európai parlamenti képviselőként is aktív szereplője és alakítója vagyok Kína és Európa, ezen belül is Kína és Magyarország kapcsolatának. Az, hogy tiszteletbeli tanácsosként formálója lehetek az intézet Európa-politikai gondolkodásának, csak még inkább segítheti a megkezdett munka sikerét és Magyarország, valamint Európa érdekeinek bemutatását” – fogalmazott Ujhelyi István.

2015.04.01.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István