Tudta? A Fidesz pártcsaládja „unortodox” politikát hirdetett menekült-ügyben

Közzétéve: 2016.12.01.

20120106-joseph-daul-az-europai-neppart3Négypontos javaslatot fogadott el a menekült-ügy kezelésével kapcsolatban a Fideszt is sorai közt tudó Európai Néppárt (EPP), amely több szempontból is kellemetlen Orbán Viktornak. A konzervatív jobboldali pártcsalád legutóbbi brüsszeli nagygyűlése ugyanis egy olyan négypontos programot hirdetett meg, amelynek egyes megállapításai élesen szemben állnak a Fidesz eddigi, hiszterizált menekültpolitikájával.
Amíg ugyanis Orbán és a fideszes propaganda-gépezet mindent elkövet a rászorulókkal és az Európai Unióval szembeni gyűlölet megerősítése érdekében, addig a Néppárt vezetése inkább az európai egységet támogatja, mondván a tagállamok egyedül képtelenek kezelni a migrációs krízist. Az EPP brüsszeli tanácskozása után kiadott dokumentum szerint a menekült-krízis kezelése során a tetteket az európai értékek kell, hogy vezéreljék, így “az emberi méltóság és a felelősséggel teli szolidaritás, nem pedig a félelem és az elutasítás”. A Néppárt javaslatai között kiemelten szerepel az is, hogy a menekülteknek nyújtandó segítség és az illegális csempészhálózatokkal szembeni harc mellett tájékoztatni kell az érintetteket az Európai Unióba történő biztonságos és legális belépési lehetőségekről és letelepedési programokról.
Ezek után elképzelhető, hogy a kormány saját, konzervatív pártcsaládjának is plakátokon fog üzenni, egyedül abban bízhatunk, hogy ezt már nem a kizsigerelt adófizetők pénzén teszi majd.

dr. Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő
az MSZP alelnöke
Brüsszel, 2016-12-01

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István