Ujhelyi: a Fidesz nemzeti hatáskörben tartja a korrupciót

Közzétéve: 2018.10.06.

20150610ep-valasztas-kampanyLassan nincs olyan nap, amikor a Fidesz ne bizonyítaná, hogy bármire képes az állami korrupció elfedése és a lopások feltárásának megakadályozása érdekében. Az Európai Parlament az eheti strasbourgi plenáris ülésen tárgyalta a vámcsalások elleni küzdelemről és az Unió saját forrásainak védelméről szóló állásfoglalást. A Fidesz képviselői – szemben többek között az Európai Néppárt többségével – három fontos módosító indítványt is leszavaztak, a végszavazásnál pedig tartózkodtak az ügyben; ezzel is egyértelműen a korrupció és a háborítatlan bűnelkövetés oldalára állva.
Leszavazták azt a módosító indítványt, amely összehangolt adminisztratív szankciókat szorgalmazott a jogsértések kapcsán. A Fidesz leszavazta annak szorgalmazását is, hogy az Európai Bizottság „vegye fontolóra” a vámhatósági feladatok uniós szintre történő áthelyezését annak garantálása érdekében, hogy a vámeljárásokra minden helyszínen összehangoltan és nyomon követhető módon kerüljön sor. A Fidesz azt a módosító indítványt is leszavazta, amelyben sajnálatosnak nevezik, hogy nem minden uniós tagállam – így például Magyarország sem – csatlakozott az Európai Ügyészség intézményéhez.
Igaz beszédre van szükség: a nem szavazatokkal és végső tartózkodásával a Fidesz nem tesz mást, mint megint zavaros szuverenitási érvelés mögé bújva támogatja a bűnelkövetőket, a vámszabályok ellen vétő csoportokat és akadályozza a miniszterelnök családjáig érő állami korrupció szankcionálását.

dr. Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő
az MSZP EP-választási kampányfőnöke
Budapest, 2018-10-06

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István