Ujhelyi: a Fidesznek csak szégyenkezni van oka nőjogi ügyekben – reagálás a FEMM-bizottság jelentésére –

Közzétéve: 2018.05.15.

femmMinden héten súlyosbodik hazánk megítélése, az Orbán-kormány bűnei egyre távolabb lökik Magyarországot az európai értékektől. Nagy többséggel, keresztény-konzervatív támogatással fogadta el a mai napon az Európai Parlament nőjogi szakbizottsága (FEMM) a testület magyarországi helyzetről szóló állásfoglalását, amelyet a LIBE-bizottság hazánkról szóló jelentéséhez csatolnak szakbizottsági véleményként. A dokumentum kapcsán a Fidesztől érvelés helyett ezúttal is csak súlytalan kekeckedésre futotta, pedig a kormánypártiaknak leginkább csak szégyenkezni van okuk nőjogi kérdésekben.
A Fidesz gátolja ugyanis évek óta, hogy Magyarország ratifikálja a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló isztambuli egyezményt. Az Európai Parlamentben csak az elmúlt időszakban több olyan, a nők helyzetét vizsgáló jelentés volt, amelyek elfogadásánál a fideszes képviselők tartózkodtak, sőt némelyikük ellene is voksolt. Miközben otthon a családanyák, a nők jogainak állítólagos támogatójaként lépnek fel, aközben minden létező fórumon – szépen sunyiban – ellene szavaznak. Tartózkodtak annál az Arena-jelentésnél, amely a nők szegénységének és társadalmi kirekesztettségének problémáival foglalkozott. Tartózkodtak annál a Kuneva-jelentésnél, amely a súlyosan kiszolgáltatott női háztartási alkalmazottak ügyével foglalkozott. Tartózkodtak annál a Tanácsi határozatnál is, amely sürgette a nők elleni erőszakkal szembeni tagországi fellépést. De tartózkodtak legutóbb az ENSZ nőjogi jelentésével kapcsolatos parlamenti szavazáson is, pedig tehettek volna a nemek közötti bérszakadék csökkentéséért, illetve a vidéken élő nők infrastrukturális, ellátórendszeri és gyermekgondozási hátrányainak csökkentéséért.
Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta: “átfogó megállapodást” akar kötni a magyar nőkkel. Egyelőre az is elég lenne, ha végre egyszer kiállnának a magyar nők érdekeiért és jogaiért. Mi, európai hazafiak ezt tesszük.

Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő (MSZP)
Brüsszel, 2018-05-15

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István