Ujhelyi adatvédelmi eljárást indított az Országos Kórházi Főigazgatóság ellen

Közzétéve: 2022.11.02.

Adatvédelmi eljárást indított az Országos Kórházi Főigazgatósággal (OKFŐ) szemben Ujhelyi István, miután az intézmény nem volt hajlandó megindokolni egy hárommilliárd forint értékű covidteszt-beszerzés kapcsán, hogy miért az adott beszállítócég mellett döntöttek – erről az EP-képviselő beszélt szerda online sajtótájékoztatóján.
Az Európai Parlament szociáldemokrata képviselője emlékeztetett, hogy a covid-járvány idején már számos alkalommal mutatott rá a kormányzati beszerzések meglehetősen sajátos, adott esetben korrupciógyanús lebonyolítására. Ujhelyi szerint az OKFŐ hivatkozott ügylete is ezek közé sorolható, amelynek részleteit a politikus szerint mielőbb, megnyugtatóan tisztázni kellene. A tájékoztatón elmondta: a tényfeltáró sajtó az elmúlt időszakban részletesen beszámolt arról, hogy egy olyan tanácsadó céget bízott meg az Országos Kórházi Főigazgatóság antigén gyorstesztek beszerzésével, amelyet csak nem sokkal a pályázat kiírása előtt alapítottak, a tulajdonosa pedig korábban a Fidesz ferencvárosi frakcióvezetője, sőt, a kormánypárt egyik korábbi alelnökének személyi titkára is volt. Ujhelyi arra is emlékeztetett, hogy a sajtóbeszámolók szerint az illető röviddel a covid-tesztekről szóló hárommilliárdos szerződés teljesülése után gyorsan el is adta a céget – ahogyan az EP-képviselő fogalmazott: „elkayaibrahimozta” – egy borsodi szegénysoron élő tizennyolc éves fiúnak.
A politikus közölte, hogy még nyár elején fordult közérdekű adatigényléssel az OKFŐ-höz, hogy megtudja: milyen szakmai, esetleg gazdasági indokok alapján választották ki az említett céget az antigén gyorstesztek beszerzésére, pontosan hány darab és milyen típusú tesztet vásároltak ezért a pénzért, illetve, hogy a cég teljesítette-e a szerződésben szereplő feltételeket. Ujhelyi elmondta, hogy az OKFŐ először harminc nap elteltével azt közölte: az intézmény „veszélyhelyzettel összefüggő feladatainak ellátását veszélyeztetné”, ha a törvényi határidőn belül válaszolnának, ezért élnek a kormány által hozott külön rendelet biztosította lehetőséggel és további 45 nap haladékot kérnek. Ez a határidő is lejárt a napokban, az Országos Kórházi Főigazgatóság pedig Ujhelyi elmondása szerint most már azt közölte az EP-képviselővel, hogy az általa feltett kérdések szerintük „nem sorolhatóak a közérdekű adatigénylés jogi kategóriájába”, ezért nem válaszolnak azokra. Az Esély Közösség alapítója a sajtótájékoztatón ezzel kapcsolatban leszögezte: a mai napon a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult, ahogyan tette azt korábban sikerrel már az (egykori) Emberi Erőforrások Minisztériumának hasonló gyakorlatával kapcsolatban is; ennek az adatvédelmi eljárásnak az eredményétől függően teszi majd meg a további jogi lépéseket.
„Nem hagyhatjuk annyiban, hogy egy járvány idején a Fidesz egyes körei láthatóan és messziről bűzlően a közpénzeket saját mutyira használják, miközben tízezrek veszítették el az életüket és sok százezren kerültek ellátás alá” – fogalmazott Ujhelyi István, hozzátéve: elképesztő, hogy olyan „állítólagos demokráciában” élünk, ahol egy ilyen ügyletben érintett állami intézmény minden eszközzel leplezni próbálja annak részleteit. „Nem tudom mikor lesz vége Orbán rendszerének, de semmi nem maradhat következmények nélkül. Esélyt kell adjunk arra, hogy egy normális, demokratikus és következményekkel bíró országban éljünk” – nyilatkozta Ujhelyi István.

Budapest/Brüsszel – 2022.11.02.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István