Ujhelyi: az „ellopott” egyetemeknek szánt uniós pénzt miatt borult a magyar terv

Közzétéve: 2021.04.30.

 

kokiVégtelenül szánalmasan és önleleplezően magyarázkodik a Fidesz az uniós források kapcsán benyújtott kormányzati terv csúfos bukása miatt. Hivatalosan a mai napon kellene leadni Brüsszelnek az újjáépítési alapból Magyarországnak járó – közel 6000 milliárd forint értékű – támogatási keret elköltéséről szóló nemzeti programot, a Fidesz-kormány azonban alig két nappal a határidő előtt teljesen felrúgta annak tartalmát. Nem véletlenül. És végképp nem azért, amit a kormány most magyarázatként állít.

Gulyás Gergely miniszter immár arról beszél, hogy a kormány nem akarja uniós hitelfelvétellel növelni az államadósságot, ezért csak a vissza nem térítendő ingyenpénzre tartanak igényt a nekünk járó újjáépítési források közül. Ehhez képest az egyébként sokat vitatott és sokáig abszurd módon titkolt – több mint négyszáz oldalas – nemzeti tervben még a teljes összeg elköltésére készítettek programot, erről folytattak részbeni és álkonzultációkat, vagyis a kormány szándéka az utolsó pillanatokban változott meg. Gulyás Gergely a legutóbbi Kormányinfón azt állította, hogy a lehívni szándékozott forrásokat az egészségügyre és a fenntartható közlekedésre kívánják fordítani, az Európai Bizottsággal pedig tulajdonképpen csak az orvosi béremelés ebből történő finanszírozása miatt van még vitájuk. Ez azonban erős lódítás.

Megbízható forrásokból tudom, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke múlt pénteken többek között azt közölte a Brüsszelbe utazó Orbán Viktorral, hogy formai és tartalmi okokból sem felel meg az előzetesen beadott kormányzati terv, a fideszesekkel telerakott közalapítványokba kijátszott egyetemeknek szánt mintegy 1338 milliárd például tarthatatlan és azt az Európai Bizottság nem fogja jóváhagyni. Orbán aznap reggel még azért mondta „fickósan” a közmédiában, hogy ő aztán nem akar Brüsszelben semmiről sem tárgyalni, mert még azt hitte, hogy az ezzel kapcsolatos korábbi üzengetések csak ijesztgetések az Unió részéről és majd ezt is jól kipávatáncolja; de tévedett. Ki kellett sunnyognia a hátsó ajtón és újraformálni a tervet. Most persze hazug módon az államadósság mértékére fogják a visszalépést, pedig pusztán arról van szó, hogy az Európai Unió vezetése egyértelművé tette a Fidesz kormányfőjének: a jogállami mechanizmus működik, elég volt a lopásból.

Most már csak az a kérdés, hogy a kormány az eredeti vállalásokból mit dob még el: a bölcsődei férőhelyek bővítését, esetleg a lakossági energetikai beruházásokat? A kormánynak éppen ezért kötelessége elszámolnia és haladéktalanul bemutatnia a részletes terveket arra vonatkozóan, hogy mire és miként akarja elkölteni az újjáépítési forrásokból felhasználni kívánt pénzeket és miként akarja megvalósítani azokat a vállalásokat, amelyeket az eredeti nemzeti reformtervben lefektettek.

Budapest/Brüsszel – 2021.04.30.

 

 

 

 

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István