Ujhelyi: brüsszeli jegyzőkönyvek igazolják, hogy a kormány nem tett semmit a keleti vakcinával oltottak érdekében

Közzétéve: 2022.01.18.

PZ__0187Cserbenhagyta a keleti, tehát nem uniós engedélyezésű vakcinával oltott magyarokat az Orbán-kormány, ezt brüsszeli jegyzőkönyvek is tanúsítják – jelentette ki online sajtótájékoztatóján Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője. A szocialista politikus mindezt arra alapozta, hogy bár a magyar kormány delegáltjának számtalan alkalommal lett volna lehetősége az illetékes szakmai bizottságban javaslatokkal élni a keleti oltással rendelkező magyar állampolgárok szabad utazása érdekében, ezt az ülések kikért dokumentumai szerint nem tette meg.
Ujhelyi a sajtótájékoztatón fontos vívmánynak nevezte az Európai Unió egységes, digitális covid-igazolványát, amelynek létrehozása szerinte jelentős szerepet játszott abban, hogy Európa működése és gazdasága nem dőlt össze teljesen a járvány hatásai miatt. Hozzátette ugyanakkor, hogy legalább kétmillió olyan magyar állampolgár van, akik miután kényszerből keleti vakcinákat adattak be, ezért kimaradtak az egységes covid-igazolvány kereteiből és így például a munkavállalás-, tanulás-, esetleg ingázás miatti utazásuk során hátrányos megkülönböztetésben részesülnek, hiszen nem minősülnek teljesen oltott személyeknek. „Oltásellenes gyilkosnak neveztek, amikor erre figyelmeztettem a kormányt, amelynek azonban már ekkor is fontosabb volt a propaganda és a fideszes gazdasági körök kiszolgálása, mintsem a magyar emberek sorsa” – fogalmazott Ujhelyi, hozzátéve: miután a kormány képtelen volt megfelelő számú kétoldalú megállapodást kötni más országokkal a keleti oltások elismeréséről, ezért lobbimunkába kezdett annak érdekében, hogy legalább a harmadikként felvett uniós oltásokat ismerjék el a covid-igazolvány feltételeként. Ujhelyi elmondta, hogy tavaly szeptemberben az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen írásban erősítette meg a kérésére: az egészségbiztonsági szakbizottság ülésén napirendre veszik ezt a kérdést. Ehhez azonban arra lenne szükség, hogy a magyar kormány delegáltja a testület valamelyik tanácskozásán erre javaslatot tegyen – tette hozzá az MSZP politikusa. A szocialista EP-képviselő a sajtótájékoztatón közölte: kikérték a hivatkozott szakbizottság üléseinek jegyzőkönyveit, amelyek bizonyítják, hogy a Fidesz-kormány delegáltja egyetlen egyszer sem vetette fel a keleti oltóanyaggal oltott magyarok utazási korlátozásainak problémáját.
„Gulyás Gergely legutóbb egy Kormányinfón azt mondta: biztos mindent megtett a kormány delegáltja az ügyben, majd utánanéz a részleteknek. Orbán Viktor miniszterelnök pedig azt mondta ezzel kapcsolatban: ’szó szerint lobbizunk az ügyben’. Hát, egy nagy túrót! Nem, hogy nem lobbiztak, de még csak válaszokat sem képesek adni ezzel kapcsolatban, még azt sem árulják el, hogy ki egyáltalán a kormányt képviselő személy ebben a bizottságban. A kormány hazudik és észre sem veszi, hogy a döntéseivel milyen nehézségeket okozott sok százezer magyarnak. A Fideszt láthatóan csak a politikai és az anyagi haszonszerzés érdekli a járványkezelésben” – fogalmazott Ujhelyi István. Az MSZP európai politikusa hangsúlyozta, hogy az európai covid-pass keretrendszerét éppen most tárgyalja majd újra az Unió, ezért itt lesz a lehetőség, hogy a kormány – ha már eddig nem tette, most – érdemben lépjen. Ujhelyi hozzátette, hogy EP-képviselőként folyamatosan egyeztet az ügyben az Európai Bizottság illetékeseivel és a parlamenti folyamat során benyújtja majd a szükséges módosításokat a helyzet megnyugtató kezelése érdekében.

Budapest/Brüsszel – 2022.01.18.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István