Ujhelyi: Brüsszelnek elege lett Orbánból!

Közzétéve: 2015.12.01.

15A Szekfű klub vendége volt hétfőn este Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, az MSZP alelnöke. „Magyarország a hazánk – Európa az otthonunk” címmel beszélt nagyszámú hallgatóság előtt többek között arról, hogy az Orbán-kormány „pávatánca” miatt mára Magyarország helyzete tragikussá vált az unióban. Szankciókra számíthatunk, ha a kormány nem változtat gyorsan a politikáján.

Orbán Viktor politikája úgy terjed Európában, mint egy vírus

– Sajnos, azzal a rossz hírrel szolgálhatok, hogy sem Európa szénája, sem az európai uniós Magyarország helyzete ilyen tragikus, ilyen rossz nem volt még soha az unió történetében. A történelem úgy tűnik, ismétli önmagát. A mai helyzet ugyanis kísértetiesen hasonlít a világégést megelőző gazdasági, szociális, közéleti válságra. Számunkra ma az igazi kihívás nem önmagában európai méretű, hanem a magyar társadalom problematikája. Azt már megtanulhattuk, ha bezárkózik ez a kis ország, az soha nem vezet eredményre. Abból soha nem lesz sem gazdasági, sem szociális jólét, sem biztonság, amely a mindennapjainkat körbeveszi – mondta az európai uniós politikus.
Ujhelyi István felhívta a figyelmet arra, hogy a baloldali politikusoknak ki kell mondani, hogy az európai uniós Magyarországnak nincs alternatívája. Bárki, bárhogy uszítja a magyar társadalmat, tudnunk kell, csak az európai értékek és az uniós intézményrendszer az, amely Magyarország jövőjét garantálhatja.
– De azt se szégyelljük kimondani, hogy az európai uniós intézményrendszer mai működése nem elégséges. Nem sikerült ugyanis megfelelően kezelni sem a gazdasági válságot, sem az azt követő szociális feszültséget. Mi egy integrált, egységes, értékeiben stabil és Magyarországot a tagjai között tudó európai uniót akarunk, de más működéssel.
A szocialista politikus beszélt arról is, hogy a Fidesz-Jobbik világa egy Európa ellenes világ, ezért a baloldali demokratáknak meg kell mutatniuk, hogy határozottan európai unió pártiak. Az unió ugyanis megalakítása óta ekkora intézményi válságot még soha nem élt meg, mint napjainkban.
– Ennek a válságnak a legnagyobb buktatóit, a legkockázatosabb pontjait éppen az olyan politikusokban látják Brüsszelben, mint amilyen Orbán Viktor. Az a politika, amit itthon művel, és ami számára rövidtávon sikert hozott, mert választói többséget tudhat maga mögött, ma már vírusként terjed Európában. Ez a nemzetállami egonacionalizmus jellemzően a kelet- és közép-európai országokban üti fel a fejét. Most már Lengyelországban, Szlovákiában, Csehországban és egyre-másra a balkáni országokban is terjed. Mindig lehet ugyanis többséget találni valamihez, ha valakiket ellenségnek mutatunk be, és ráfogjuk, hogy minden bajunkért egy kisebb csoport a felelős. Ilyenkor a megtévesztett társadalom kisebbségével szemben a többség odaáll a hatalom mellé és tapsol – mondta Ujhelyi István.

Ha jön a kétsebességes Európa, készíthetjük az útlevelünket

7A politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy az európai unió régi tagállamaiban már nagyon határozott programok születnek arról, hogy térjenek vissza egy korábbi Európához, amikor mi még nem voltunk az unió tagállama.
– Erről szól a kétsebességes Európa gondolata, ami sajnos egyre közelebb van hozzánk. Amiért küzdöttünk 1989 óta és kormányról kormányra dolgoztunk érte, azt most rövid időn belül elveszíthetjük, ha hagyjuk, hogy az orbáni politika dübörögjön és vírusként terjedjen Európában. A régi uniós tagok most arra készülnek, hogy létre hozzanak egy Mageurópát, közös költségvetéssel, hadüggyel és ügyészséggel. Ha ez így lenne, Polt Péter nem tehetné meg azt, amit megtesz. Persze, hogy nem akar Orbán egy ilyen rendszerhez tartozni. Ha közös költségvetési politikai lenne, akkor nem tehetné meg a magyar kormány és a parlament, hogy kénye kedve szerint ossza az európai milliárdokat és a mi adóforintjainkat a haveroknak, mert lenne egy nála magasabb döntéshozó fórum, ahol igazságosan döntenek arról, hogy a közös költségvetést mire szabad felhasználni és mire nem. És lenne egy közös európai védelempolitika, közös hadsereggel és közös határvédelemmel. Ha ez most így lenne, akkor Orbán Viktor nem játszhatta volna el az elmúlt nyolc hónapban, hogy idehaza a haza megmentőjeként, a nagyvilágban pedig egy egészen bűnös politikai vezetőként tartsák számon.
Ujhelyi István arra is figyelmeztette a hallgatóságot, ha létrejön ez a kétsebességes Európa, akkor mi elővehetjük az útleveleket, a több százezer magyar fiatal, aki a megélhetés miatt ment külföldre dolgozni, számolhat azzal, hogy haza kell majd jönnie és itthon a munkanélküliek táborát növelheti. És búcsút inthetünk annak is, amire a legjobban vágyunk, az uniós stabilitásnak és biztonságnak.

Az európaiság nem csak baloldali, hanem egyetemleges érték

– Nem vagyunk tisztába idehaza a fideszes kommunikáció elképesztő hazugságtartalmával, amit milliárdokért zúdítanak ránk. Az európai unió ma már napi szintű vitáját a magyar kormánnyal nem valamiféle balliberális európai métely szervezi. Itthon nem tudja a magyar társadalom, hogy legalább másfél évtizede az unió politikáját az európai jobboldali konzervatívok irányítják. Ennek a politikának volt köszönhető az, ahogyan az unió a gazdasági válságot kezelte, mindaz, amit utáltunk az elmúlt hat évben, ami Európában munkanélküliek millióit gyártotta, amely nem foglalkozott a szociális krízis által megnyomorított százezrekkel, amely munkahelyteremtés helyett a bankokat segítette ki – ez mind az európai jobboldali pártcsaládnak, Orbán Viktor pártcsaládjának köszönhető. Furcsa szituáció, hogy itthon a kormánypropaganda arról szól, hogy mi baloldaliak és liberálisok ott kint mit csinálunk, miközben pedig mi Brüsszelben, kisebbségben küzdünk a jobboldali bizottságokban például a gyermekéhezés felszámolásért vagy a fiatalok munkanélküliségének csökkentéséért – mondta Ujhelyi István.
Beszélt arról is, hogy az elmúlt másfél év sok érdekességet hozott az európai politikában, mert a soha nem látott intézményi válságot az is tetézte, hogy az egyébként sem mindig gördülékenyen működő gépezet fogaskerekei közé néhány országvezető – például Orbán Viktor – jól odavágott és megakasztotta a gépezetet egy bottal. Majd amikor hazajött azt mondta Budapesten, hogy nem működik Brüsszel.
– Ehhez a magatartáshoz nincs hozzászokva az európai unió. Nem azért hozták létre, hogy jöjjenek politikai vezetők, akik abból űznek sportot, hogy otthon úgy lesznek népszerűek, ha megakasztják a közös döntéshozatalt. Az unió másra szerveződött.
De egyes nemzetállami vezetők most hazai tőkét kovácsolnak a kinti folyamatok megakasztásából. Erre az unióban nincsen szabály, mert az a közös érdekek és értékek felismerésén alapul. A jobboldali uniós vezetők most eszméltek rá, hogy kígyót melengettek az elmúlt évtizedben a keblükön, aki a magatartásukkal bonyolult és lehetetlen helyzetbe sodorták Európát. Mára elege lett az uniónak abból, amit a magyar kormány és Orbán Viktor a mi nevünkben művel Brüsszelben.

Brüsszelben ismét terítékre kerül a „magyar ügy”

644_1Az európai politikus szerint nehéz időszak vár a magyar kormányra Brüsszelben. Szerdán ismét a parlament elé kerül a „magyar ügy”. Egy év alatt immár harmadik alkalommal szerepel az ország plenáris ülésen – és ez példátlan. Mindez azért, mert egyre több képviselő – nem a szociáldemokrata frakcióból – elégedetlenkedik. Szerintük ez már nem Magyarország problémája, ez európai szintű probléma. Ezt felismerve el fogják indítani azt az eljárást, aminek a vége a „hetes cikkely” alkalmazása lehet, amely az unió atombombája, és amelyben felfüggesztik a szavazati jogunkat és a támogatásokat.
– Az unió nem ismeri azt a fogalmat, hogy kizárás, ezért ez az eszköz gyakorlatilag a kizárás előszobája. De én magyar szocialista képviselőként nem tudom az igen gombot megnyomni egy olyan döntésre, amely az egész országot bünteti, találjanak ki olyan megoldást, amellyel az Orbán-rezsimet büntetik.
Jelenleg Magyarország ilyen kiélezett szituációban szerepel az unió napirendjén. Ehhez társul még az is, hogy a múlt héten döntött az Európai Bizottság arról, hogy helyet adott egy olyan külföldi civil kezdeményezésnek, amely Magyarország megbüntetését akarja elérni. Ha hét országban összegyűjtenek egymillió aláírást, akkor mindezt kötelezően napirendre kell venni Brüsszelben. Valódi veszély, hogy Magyarország uniós jogai csorbát fognak szenvedni, mert megelégelte az egyébként jobboldali konzervatív európai uniós többség, amit a magyar miniszterelnök művel. Ezt így tovább nem játszhatjuk! – mondta végül Ujhelyi István.

2015. 11. 30. – Forrás: szeged.hu (Fotók: Iványi Aurél)

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István