Ujhelyi István a 168Órának: “Kell az euró!”

Standard

euroujhelyipetÉrdemi vita alakult ki az elmúlt napokban arról a kezdeményezésemről, amely az euró bevezetését és az eurózóna tagországainak szorosabb együttműködéséhez való csatlakozásunkat szorgalmazza. Köszönöm mindenkinek, aki megosztotta ezzel kapcsolatos álláspontját és köszönöm azt a sok száz támogató aláírást is, amely alig néhány nap alatt máris beérkezett a honlapomon elérhető petícióra. Mivel a nyilvánosság előtt zajló vitában elhangzott véleményformáló gondolatok meglehetősen távol állnak egymástól (mint például Szent-Iványi István teljes egyetértése és Pogátsa Zoltán „felszínes álgeopolitikai érvekre” való hivatkozása vagy Vágó Gábor „délibábos” képei), ezért az alábbiakban szeretném részletesebben megvilágítani a saját álláspontomat, amely egyértelműsíti az ügy égető aktualitását. Mert, hogy merőben új helyzet van a világban és az európai közösségben, amelyhez alkalmazkodnunk kell. Az euró bevezetésének és az eurózóna tagországaival való együttműködésünknek a szükségessége immáron nem csupán gazdasági, hanem éles politikai kérdés is, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ezek nem „álgeopolitikai érvek”, hanem az európai közösség és benne Magyarország jövőjének húsbavágó kérdései.

Kezdhetném annak a könnyedén elfelejtett ténynek a felidézésével, hogy Magyarország a csatlakozási szerződés aláírásával kötelezettséget vállalt a közös európai valuta bevezetésére, vagyis a tagállami kormányoknak – így a magyarnak is – minimum törekednie kell a kritériumok mielőbbi teljesítésére. Ez persze nem jelenti azt, hogy hazánk teljesítő- és tűrőképességén túl is meg kell feszülni az euróért (a svédek is játékosan rendre kimaradnak), de igenis olyan gazdaságpolitikát kell folytatni, amely elősegíti, hogy az ország teljesítse az inflációra, a kamatra, az árfolyam-stabilitásra és a kormányzati pénzügyi pozíciókra (költségvetési hiány, államadósság) vonatkozó maastrichti kritériumokat. Ahogyan a Fidesz hatályos európai programjában szerepel: „az euró bevezetéséhez szükséges maastrichti konvergencia-kritériumokat nem vitatni, hanem teljesíteni kell”. Tény, hogy az euró kiállta a gazdasági válság próbáját (még ha viharosan is), vagyis a közös valuta egy stabil pénznem. Arról most nem érdemes továbbfolytatni a vitát, hogy ha a krízis annak idején az eurózónán belül ért volna minket, akkor más lenne a devizahitelesek helyzete, nem lett volna forintválság és az európai közösség pénzügyi háttérintézményei is másként viszonyultak volna hozzánk a válság óráiban. Arról is felesleges mélyíteni a vitát (bár kétségtelenül érdemes erről hosszabban is beszélni máskor és más felületen), hogy „előbb európai bérek kellenek, nem pedig európai valuta”. A kettő ugyanis ebben a formában nem függ össze, az általam szorgalmazott mag-országi csatlakozás elsősorban Magyarország európai fősodorban tartását szolgálja, az európai szintű bérezés pedig egy olyan igazságosabb kormányzás hosszútávú eredménye lehet, amelyre Botka László kér felhatalmazást a választóktól.

Magyar euróra azért van elsősorban szükségünk, mert új helyzet van. Nem pusztán arról van szó – amelyre még a Fidesz is hivatkozott néhány évvel ezelőtt az euró bevezetése kapcsán -, hogy az eurócsoport döntései a kívül maradókat is érintik és a mozgásterünket meghatározó döntéseknél jobb ott lenni az asztalnál. Az eurózóna tagországai most arra készülnek, hogy egy kétsebességes európai modell részeként zárványosítsák önmagukat és hátrahagyjanak mindenkit, aki illiberális módon kekeckedik, nem tartja magát az európai értékekhez és szívesebben marad a nagyobb kontrollnélküliséget jelentő periférián. Kevesebb pénz és kevesebb jog, de kevesebb kontroll is. Orbán Viktor pedig épp ez utóbbit akarja. Inkább feladja Magyarország európai jövőjét, fejlődését és biztonságát, csak azért, hogy ne szóljanak rá, ha éppen lopja a közvagyont és meggyalázza a demokratikus elveket. Azért kell beszélnünk a magyar euró mielőbbi bevezetéséről és a kétsebességes modellben választott szerepünkről, mert ez hosszú távon befolyásolja mindannyiunk, de gyermekeink és unokáink életét is. Ha lemaradunk, ha kimaradunk, akkor beláthatatlanul lecsúszunk. A kétsebességes modell nem pusztán gazdaságpolitikai vagy közgazdasági kérdés, sokkal inkább politikai. Ennek mentén formálódik újra az európai közösség belső rendszere és határa, mi pedig ha kimaradunk, elveszíthetjük támogatásainkat, akár szabad utazási, tanulási, munkavállalási lehetőségeinket. Hogy a kérdés mennyire nem „álgeopolitikai érvelés”, azt jól mutatja Orbán tavaly februári nyilatkozata is, amelyben a következő évek „irgalmas vitájának” nevezte az euró bevezetésének ügyét, hozzátéve a politikai síkot is, természetesen a saját, illiberális megközelítéséből. Szerinte a vita arról fog szólni, hogy „Magyarország csatlakozni akar egy, a mostaninál mélyebb európai integrációhoz, egy ’európai egyesült államokhoz’ és azon belül az euró-zónához, vagy pedig önálló gazdaság- és nemzetpolitikát kíván folytatni”. Orbán szavai mögött ott a lényeg, még ha hazugságba is van csomagolva. A vita ugyanis arról szól, hogy akarunk-e a haladók társai lenni, vagy inkább a lemaradást, az autokrata posványt választjuk. Ha teszünk az euró bevezetéséért, ha világossá tesszük, hogy mielőbb az eurózóna tagjai akarunk lenni, akkor van esélyünk a fősodorban maradni. Ez a vita erről szól. Nem állítom, hogy jövő májusban a Botka-kormány első napjaiban máris euróért vesszük majd a kenyeret a boltban (hiszen ez nem is lehetséges), vagy hogy az eurócsoporthoz való csatlakozás automatikus jólétet hoz. De állítom, hogy a közös valutához való tartozás egy védőernyőt, egyfajta garanciát jelent a fejlődésre és mint így hosszú távon esélyt ad az európai bérfelzárkóztatásra is. A kimaradás ezzel szemben csak lecsúszást jelent.

„A forint nevű házból akkor érdemes elköltözni, ha biztonságosabb fedelet találunk” – fogalmazott tavaly Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Mint jeleztem korábban, az euro stabil valuta. Az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank konvergencia-jelentése szerint Magyarország a fontosabb kritériumokból csak az árfolyamra vonatkozó feltételt nem teljesíti, vagyis leegyszerűsítve: az eurócsatlakozás előszobájába való belépés tulajdonképpen politikai döntés kérdése. És, hogy miért fontos ez? A látványosan formálódó francia-német (Macron-Merkel) tengely rövid időn belül jelentősen át fogja alakítani az Európai Uniót. Emlékezetes, hogy Emmanuel Macron – még gazdasági miniszterként – néhány éve közös cikket jegyzett német kollégájával, Sigmar Gabriellel. A forradalmi és iránymutató írás azt sürgette, hogy az eurózóna tagállamainak legyen közös költségvetése, az adókat és a segélyeket hangolják össze, a zónának legyen saját parlamentje és lényegében saját elnöke is. Azóta az eurózóna szorosabbra fűzése nagyobb sebességre kapcsolt, Angela Merkel legutóbb már azt a korábban ördögtől valónak tartott lehetőséget is elfogadhatónak tartotta, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén legyen közös pénzügyminisztere és költségvetése is az euróval fizető tagországoknak. A magnak, a belső Uniónak. Amelyhez még a szlovák miniszterelnök Robert Fico is csatlakozni akar, az eurót használó szomszédunk ugyanis bejelentette: ebből a szorosabb együttműködésből nem akarnak és nem fognak kimaradni. A cseh kormányfő Sobotka is jelezte, hogy a következő kabinetnek muszáj lesz döntenie arról, hogy Csehország bevezesse-e az eurót, mert szerinte, ha kimaradnak a zónából, akkor a többsebességes Európa lassú sávjába kerülnek és ezzel a csehek rosszul fognak járni. (Ennyit a V4-ek Orbán által mutatott EU-ellenes egységéről.) Néhány napja a bolgár pénzügyminiszter jelezte, hogy csatlakozni akarnak az euró bevezetésének előkészítését jelentő ERM-II rendszerhez, mert nem akarnak lemaradni a mag-országoktól. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a német-francia tengely mentén Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök is nemrég nyilvánosan kiállt az eurózóna gazdaságpolitikájának egységesítése, vagyis a kétsebességes európai modell megerősítése mellett. Vagyis a világ és benne Európa épp elrobog mellettünk, miközben a magyar kormánytól csak plakátszabadságharcra futja.

A Fidesz programjában az euró bevezetésének szükségességét többek között azzal indokolták, hogy az a „nemzeti önbecsülés szempontjából is fontos cél”. Ehhez képest most a nemzeti szuverenitásunk feladásával érvelnek ellene. Agyrém. A helyzet leegyszerűsítve ez: ha Európában akarunk maradni, akkor az eurót kell választanunk. Mielőbb. És nem hiszem, hogy van európai demokrata, aki ezzel nem ért egyet.

Megjelent a 168Óra internetes kiadásában, 2017.08.15.-én.