Ujhelyi kezdeményezése nyomán kitüntették az európai orvosokat

Közzétéve: 2021.12.07.

 

seehbohmRendkívüli, az Európai Polgár Díj külön elismerésében részesítette az Európai Parlament elnöke az orvosokat tömörítő Európai Orvosok Állandó Bizottságát (CPME) azután, hogy korábban Ujhelyi István erre az elismerésre jelölte a brüsszeli székhelyű szervezetet és vele szimbolikusan minden orvost, illetve egészségügyi dolgozót. Az érdekvédelmi szervezet a magyar EP-képviselő jelölése idején adminisztratív okokból nem kaphatta meg az elismerést, ezért tüntették őket ki végül most az EP elnökének különdíjával.

Az MSZP európai politikusa a mai napon személyesen gratulált a CPME vezetőinek a szervezet brüsszeli irodájában és egyeztetett Annabel Seebohmmal, az orvosokat tömörítő szakmai szervezet főtitkárával a pandémiával összefüggő európai feladatokról, valamint az Ujhelyi által kezdeményezett Európai Egészségügyi Unió minél szélesebbkörű megvalósításának közös lehetőségeiről.

„Ahogyan rendkívül fontos együttműködő partnerként tekintek a Magyar Orvosi Kamarára, úgy kiemelt szövetségesemnek tudhatom az európai orvosok szervezetét is az EP közegészségügyi bizottságában és az Európai Egészségügyi Unió kapcsán végzett úttörő munkámban. Büszke vagyok arra, hogy a CPME külön elismerést kapott az Európai Parlament elnökétől, ezzel is fejet hajtva az orvosok és más egészségügyi dolgozók önfeláldozó munkája előtt” – fogalmazott Ujhelyi István az európai szervezettel történt keddi egyeztetését követően.

Brüsszel – 2021.12.07.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István