Ujhelyi: kormányváltás esetén minden 18 éves kap egy ingyenes InterRail-bérletet

Közzétéve: 2021.08.12.

 

interrailHa Orbánék buknak, akkor Magyarország lesz az első, amely évente a teljes érintetti körnek, vagyis minden tizennyolc évesnek biztosítani fog egy ingyenes InterRail-bérletet – erről Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, a kapcsolódó európai uniós program mentora beszélt a Fiatalok Világnapja alkalmából tartott, csütörtöki online sajtótájékoztatóján. Az MSZP politikusa emlékeztetett, hogy a „FreeInterRail” alapötlete két német aktivistától származik, akik néhány éve arra tettek javaslatot, hogy az Európai Unió lepjen meg minden európai fiatalt egy ingyenes vonatbérlettel a tizennyolcadik születésnapján. A javaslatot elsőként Ujhelyi István karolta fel és támogatta a megvalósulásig, amelynek köszönhetően az elmúlt években már több mint 70ezren jutottak ingyenes vonatbérlethez, köztük jelentős számban magyarok is.

Az MSZP európai parlamenti képviselője elmondta, hogy a covid-járvány miatt az elmúlt időszakban fel kellett ugyan függeszteni a pályázati programot, azonban most, október 12-én újra megnyitják ennek lehetőségét és mintegy hatvanezer bérletet osztanak szét; köztük azoknak, akik a pandémia miatt tavaly kényszerűen kimaradtak a programból. Ujhelyi közölte, hogy mintegy 1100 magyar idén – illetve 2020-ban – tizennyolc éves fiatal nyerhet majd el egy egyhónapos, ingyenes vonatbérletet, amellyel egy hónapon keresztül korlátlanul utazhat keresztül Európán. Az esetleges járványügyi korlátozások miatt ezúttal a felhasználási időszak még rugalmasabb lesz.

Ujhelyi István hangsúlyozta, hogy Karácsony Gergely és az MSZP már a kezdetektől támogatják az ingyenes InterRail-bérleteket biztosító pályázatot, vagyis a DiscoverEU programot, így a Fiatalok Világnapja alkalmából bejelentette: ha Karácsony Gergely alakít jövőre kormányt, akkor minden tizennyolc évesnek az új kormány egyedülálló módon biztosítani fogja ezeket a bérleteket minden évben. Ujhelyi hozzátette: ennek mindössze évi 9milliárd forintnyi költségvetési kiadása lenne, ami kevesebb mint a nemzeti konzultációk kampányára fordított összeg és töredéke a készülő vadászkiállítás költségeinek.

Ehhez kapcsolódik, hogy Ujhelyi javaslatára számos önkormányzat önállóan már csatlakozott ehhez a programhoz: például Ajka és Veszprém saját költségvetésükből vásároltak és biztosítottak ingyen vonatbérleteket a helyi fiataloknak.

Budapest/Brüsszel – 2021.08.12.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István