Ujhelyi: lépni kell, mert elvándorol az ország

Közzétéve: 2015.12.01.

A szavak helyett már konkrét lépéseket, akciókat követelek a kormánytól, mert ha így megy tovább, akkor Magyarországon nem marad nővér, orvos, de ács, villanyszerelő és targoncavezető sem – mondta sajtótájékoztatóján Ujhelyi István. Az MSZP európai parlamenti képviselője kijelentette, hogy míg 1956-ban 200 ezren menekültek nyugatra Magyarországról, az elmúlt másfél-két év alatt elérte a 600 ezret a külföldre vándorolt honfitársaink száma. Mint mondta, ők azok, akik a „lábukkal szavaztak” a magyar gazdasági, társadalmi és politikai helyzetről. A felmérések szerint a 19-30 év közötti fiatalok fele, a 30-40 éves korosztálynak pedig harmada jelezte, hogy külföldön akar letelepedni.Ujhelyi István uniós képviselőként megismerkedett a külföldön élő magyar közösségekkel, és tapasztalatai alapján fogalmazta meg „Hazaváró-kiáltványát”, amely 10 pontból áll.
„Ezt nemzeti minimumként kellene kezelni, de ha erre a Fidesz nem hajlandó, és továbbra is elhazudja a kivándorlás veszélyét és tényét, akkor megtesszük mi” – jelentette ki. Az innen letölthető kiáltványban a foglalkoztatással, a bérfelzárkóztatással, a hazatelepülést és az itthoni újrakezdést segítő uniós alapok létrehozásával, a felsőoktatás újraszervezésével, a fiatal vállalkozások támogatásával, bérlakás építési programmal, a lakossági internethasználat fejlesztésével és a biztonságos közélet megteremtésével kapcsolatos követelések szerepelnek. A 2015.12.01-i sajtótájékoztató teljes felvétele itt nézhető meg:

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István