Ujhelyi: „Nem akarok pártelnök lenni!”

Közzétéve: 2015.06.16.

00210465Ujhelyi István alelnök, EP-képviselő is indulhat az MSZP elnöki székéért, mégpedig „nemzetközi elismertségére” hivatkozva – adta hírül a Magyar Hírlap kedd reggeli száma, a „Kiújultak a szocialista belvillongások a pártvezetői pozícióért felcím alatt.
– A hírről Öntől, azaz tehát a Népszavától hallok először – reagált valóban meglepetten a politikus. – Éppen ezekben a percekben ért véget egy tárgyalásom Pekingben, ahová az uniós frakcióvezetőmet, Pittella urat kísértem el. Mindezt csak azért említem, mert az uniós feladatomat tartom fontosnak, arra koncentrálok. Tulajdonképpen csak azért válaszolok a Magyar Hírlap felvetésére, mert amúgy válaszra sem volna érdemes, nehogy azt mondják, hogy a hallgatás lényegében beleegyezés. Szóval: nem akarok és nem is tudok pártelnöke lenni a Magyar Szocialista Pártnak. Nincs ilyen tervem, az ambícióm az, hogy jól lássam el az európai feladatomat. Minden ezzel kapcsolatos egyéb állítás hazugság, mese, valószínűleg ezért sem kerestek meg engem; nehogy már tönkretegyem a hírt.
A lap Ujhelyin kívül Kunhalmi Ágnest budapesti elnököt, Tóbiás József jelenlegi és Mesterházy Attila volt pártelnököt is megemlítette a lehetséges indulók között. Kunhalmi esélyeit a lap forrása azzal magyarázta, hogy fiatal hölgyről van szó, a pártban viszont sokan nem pártelnök–miniszterelnök-, hanem főpolgármester-jelöltként látnák szívesebben. A jelenlegi elnököt, Tóbiást szervező háttéremberként becsülik, Mesterházynak pedig azért nem adhatnának újabb esélyt, mert elnökként már két választást is elbukott – írja a lap.

Népszava – 2015.06.16.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István