Ujhelyi: százmilliókat kaptunk Brüsszelből covid-tesztekre, de azoknak semmi nyoma

Közzétéve: 2022.01.06.

ovtesztekJelentős uniós forrást kapott a magyar kormány arra, hogy olcsón vagy akár ingyenesen biztosítson az utazási korlátozások miatt szükséges covid-teszteket a magyar polgárok számára, de erről titkolóznak és azt sem tudni, hogy végül mire költötték az erre szolgáló közel 900 milliós keretet – mondta az Európai Bizottságtól kapott hivatalos tájékoztatásra hivatkozva brüsszeli online sajtótájékoztatóján Ujhelyi István szocialista EP-képviselő. Az MSZP-Párbeszéd európai politikusa bejelentette: ezért levélben keresi meg Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy az ügy kivizsgálására és az uniós pénz felhasználásának tételes elszámolására szólítsa fel a kormányfőt.
Ujhelyi a sajtótájékoztatón emlékeztetett, hogy amikor az Európai Parlament tárgyalta az egységes uniós covid-igazolvány rendszerének létrehozását, akkor – többek között a magyar képviselő kezdeményezésére – a csomag része lett egy olyan 100millió eurós támogatási keret is, amelyből a tagállamok azoknak a polgáraiknak tudnak kedvezményes vagy ingyen covid-teszteket biztosítani, akiknek az utazási korlátozások miatt erre szüksége van; például az egészségügyi okokból oltást nem kapott, vagy egyelőre csak egy vakcinát felvett, esetleg az uniós covid-igazolvány részeként el nem fogadott keleti oltóanyagokkal oltott személyek. Ujhelyi szerint sok százezer magyart érint a folyamatos tesztelési kötelezettség, a külföldön tanuló diákokat, az ingázókat, a családlátogatókat vagy épp a munkakörük miatt rendszeres határátlépésre kényszerű dolgozókat, például a fuvarozókat. Az MSZP politikusa elmondta, hogy hosszas levelezés után az Európai Bizottság hivatalos tájékoztatásából megtudta: a hivatkozott uniós keretből Magyarország számára egészen pontosan 2,3 millió eurónyi (nagyságrendileg 900millió forint) állt rendelkezésre, azonban arról a magyar kormány eddig nem adott tájékoztatást, hogy mennyit és miként költött el ebből a keretből. Ujhelyi hozzátette, hogy az Európai Bizottság még tavaly júniusban értesítette a tagállamokat erről a lehetőségről, július végén pedig már a szerződéseket is megkötötte és minden résztvevő tagállamnak 70 százaléknyi előleget is hozzáférhetővé tett. A szocialista EP-képviselő tájékoztatása szerint az Európai Bizottság átalányösszeget is előírt a tesztek beszerzésére: a gyorstesztek esetében 13 eurót, a PCR-teszteknél 40 eurót határozott meg; ez utóbbi egyébként átszámolva alacsonyabb, mint a jelenleg érvényben lévő magyar hatósági ár. Ujhelyi szerint, ha a teljes összeget felhasználták, akkor akár 60ezer magyar állampolgár kaphatott volna ingyen PCR-tesztet, vagy harmad-negyedáron ennek többszöröse.
„Hallottak Önök bármilyen felhívást a kormány részéről, hogy ezzel élni lehet? Hogy akiknek a külföldi utazása miatt tesztelési kötelezettsége van, igényelhet kedvezményes vagy akár ingyenes teszteket az államtól? Akárhogy böngésztük, mi nem találtunk nyomára” – fogalmazott a sajtótájékoztatón Ujhelyi István, hozzátéve: ezután elképzelhető, hogy csak a Fidesz-tagok, vagy a kormányzati dolgozók részesülhettek ebből a kedvezményből. Az MSZP-Párbeszéd európai politikusa bejelentette, hogy a mai napon levélben fordul Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy a hivatkozott uniós forrás tételes felhasználásáról és elszámolásáról tájékoztatást kapjon a magyar nyilvánosság. Ujhelyi többek között arra vár választ a kormányfőtől, hogy mennyi pénzt igényelt végül a Fidesz-kabinet a rendelkezésre álló 900 milliós keretből, abból hány magyar embernek és milyen logika, illetve rendező elv alapján biztosított az utazásához kedvezményes vagy ingyenes covid-teszteket. Ehhez kapcsolódóan ugyancsak választ vár az MSZP politikusa arra is, hogy az Európai Unió által – egy másik támogatási program – keretében még tavaly tavasszal Magyarország számára küldött 500ezer rapid gyorstesztet miként használta fel a kormányzat.
„Tesztelem a kormányt a covid-tesztek kapcsán. Talán csak a megérzéseim rosszak és tényleg a magyar társadalom egészségére és utazási lehetőségeire tekintettel használták fel ezt az uniós támogatást, de ennek a programnak az egyik elindítójaként követelem, hogy a magyar kormány mielőbb tételesen számoljon el ennek a keretnek a felhasználásával! Jogunk van hozzá, hogy tudjuk, miként költötték el!” – fogalmazott a sajtótájékoztatón Ujhelyi István.

Brüsszel/Budapest – 2022. 01. 06.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István