Ujhelyi: újabb győzelmet arattunk Brüsszelben!

Közzétéve: 2020.11.13.

euuujNagy többséggel fogadta el az Európai Parlament plenáris ülése a mai napon az Unió következő hétéves költségvetésének egészségügyi programjairól szóló jelentését, benne az Ujhelyi István által szorgalmazott Európai Egészségügyi Unió legfontosabb tételeivel – ezt az MSZP európai parlamenti képviselője jelentette be a zárószavazás után. A szociáldemokrata politikus hangsúlyozta, hogy soha nem látott mértékben, közel 1800 milliárd forintnak megfelelő összegre sikerült megnövelni az egészségügyi programokra szánt uniós keretet; még annak ellenére is, hogy az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács eredeti javaslata szinte nullára csökkentette volna ezt a csomagot. Ujhelyi hangsúlyozta, hogy az Európai Parlament és a szociáldemokrata frakció hatékony nyomásgyakorlása kellett ahhoz, hogy ez a folyamat megforduljon és soha nem látott mértékű költségvetése legyen az egészségügyi programoknak.

Az MSZP EP-képviselője kiemelte, hogy a mostani állásfoglalásban szerepelnek azok a megállapítások és javaslatok, amelyek az általa szorgalmazott és az S&D-frakció által végső formába öntött „Európai Egészségügyi Unió” stratégiájának alapelemei. Ujhelyi rámutatott: a parlamenti jelentés kimondja, hogy csökkenteni kell az egészségügyi egyenlőtlenségeket és biztosítani kell az egyenlő, valamint teljeskörű hozzáférést a megfelelő ellátáshoz, mélyíteni kell a koordinációt a tagállamok között, de végre kell hajtani azokat a stresszteszteket is a nemzeti ellátórendszerekben, amelyek eredménye alapján meg lehet majd határozni a minőségi egészségügyi ellátásra vonatkozó normákat.

„Minden magyarnak joga van az európai szintű, minőségi egészségügyi ellátáshoz. Ezért kezdeményeztem és dolgoztam ki a minőségi normakövetelményekről szóló átfogó javaslatot, amely most ismét megerősítést kapott az Európai Parlamenttől. Ez egy újabb fontos győzelem Brüsszelben! Nem a tagállami kompetenciák valamifajta csorbításáról van szó, hanem arról, hogy ne jelentsen kevesebb életesélyt a tagállamok egészségügyi rendszerei között meglévő súlyos egyensúlytalanság egyetlen európai polgárnak sem! Az egészséghez való jog ugyanis alapvető emberi jog!” – foglalta össze programjának alapjait Ujhelyi István.

Budapest/Brüsszel – 2020.11.13. 

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István