Városi Kurír: Ujhelyi István a narancsdiktatúráról

Közzétéve: 2018.02.22.

00345564– Osztja-e azt a számos szakértő által hangoztatott  véleményt, hogy a jelenlegi választási rendszerben a Fideszt nem lehet legyőzni?

– Amíg nem épült ki teljesen a narancsdiktatúra, addig le lehet győzni a Fideszt. Kétségtelen, hogy az Orbánék által az országra erőltetett és nekik kedvező választási rendszerben a demokratikus és szétaprózódott ellenzék lehetőségei korlátozottak. Ugyanúgy látszik, hogy a Fidesz – nyilván a hatalom elvesztésétől való félelmében – minden lehetséges eszközt bevet az ellenzék esélyeinek csökkentésére, legyen szó állami szerv erkölcstelen beavatkozásáról vagy a nyilvánosság szinte teljes elfojtásáról, manipulálásáról. Ha leegyszerűsítjük: egy százméteres síkfutás döntőjében a Fidesz nyolcvan méter előnnyel indul, a kihívóknak akadályokon is át kell ugrania, a versenybírók kívülről dobálják is a futókat, néhány versenytárs pedig néha oda is rúg. Ilyen keretben kell győzni. Nehéz, de nem lehetetlen. Ha az elégedetlen választók nem törődnek bele a Fidesz uralmába, ha felállnak a fotelből és elmennek az urnákhoz, ha meglesz a népharag Orbánékkal szemben – ahogyan vidéki országjárásomon érzem is ezt az elégedetlenséget a kormánnyal szemben -, akkor mindenre van esély. Egyelőre ott még nem tartunk, mint Putyin Oroszországában, ahol letartóztatják és eltiltják az indulástól Putyin kihívóit. Igaz, ha Orbánék tovább maradnak, akár ez a világ is beköszönthet.

– Tudom, hogy az egyik internetes portál a közelmúltban, elferdítve közölte a véleményét a pártjáról. Ezek után kézenfekvő a kérdés, mit gondol az MSZP jövőjéről? Milyen esélyei lehetnek a magyar baloldalnak a következő években?

– A baloldali demokraták családja nem eltiporható, nem leváltható, nem legyőzhető. Az embert középpontba helyező, a szolidaritást és az egyenlőséget alapvető értéknek tekintő szociáldemokrata közösség volt, van és mindig lesz. Az orrom azonban azt súgja – de ezt mondja a politikai racionalitás is -, hogy alapvető változások lesznek a politikai térben az áprilisi választások után. Reményeink szerint a NER bukni fog tavasszal, de ettől függetlenül a baloldalnak is érdemben válaszolnia kell a társadalom felől érkező kihívásokra. Alakulnunk, változnunk, formálódnunk kell az értékeink hatékony képviselete érdekében, hogy továbbra is biztos szigetet jelentsünk a populista viharban a megfontolt és hazaszerető európai demokratáknak. Egy biztos: fiatal korom óta tagja vagyok a felvilágosult, baloldali, európai demokrata közösségnek. És az is maradok. Ez nemcsak egy hitvallás. Ez egy életforma, amit nem lehet kabátként cserélni, mint ahogyan azt a radikális liberálisból lett keresztény-konzervatív majd szélsőjobboldali populista Orbán Viktor.

– Kikerülhetetlen a kérdés: nem bánta meg, hogy tavaly szeptemberben lemondott az MSZP alelnöki tisztségéről?

– Szerintem fontos és eredményes jelzés volt a sajátjaink és vezetőink felé is. Vannak pillanatok, amikor fájdalmas és erős döntéseket kell meghozni a család érdekében. Amikor fel kell rázni a közösséget és ezt nem lehet csendes, unalomig mondott szavakkal megtenni már. Radikális tettek kellenek. Azért léptem, mert nem tudtam felelősséget és közösséget vállalni azzal, ami az MSZP által kitűzött cél elérésével és az ahhoz vezető úttal szemben zajlott abban az időszakban. A lemondásom egy vörös felkiáltójel volt, amellyel fel akartam rázni az ellenzéki oldalt: így nem mehet tovább! Sokan megértették. Ezért is örülök, hogy létrejött a változás szövetsége Karácsony Gergő vezetésével.

 – Mondana pár gondolatot az Ön által létrehozott Radikális Európai Demokraták mozgalomról?

– Nem egy új, az országgyűlési választáson induló pártot, hanem egy európai ügyekkel foglalkozó mozgalmat indítottam, amely egyszerre utasítja el a jelenlegi magyar kormány Európa- és Unió-ellenes politikáját, illetve áll ki az EU működésének mielőbbi, átfogó reformja mellett. Hazafiság, európaiság, szakértelem – erre a hármas pillérre épül a RED mozgalom. Dühös vagyok, mint a választók nagy része hazánkban. Dühös vagyok hazafiként, mert látom és érzem, hogy mit tesz az Orbán-rezsim Magyarországgal. Dühös vagyok családapaként, mert tudom, hogy mit kockáztat életveszélyes Európa-ellenes politikájával a magyar kormány. Az Európai Unió és Magyarország az elmúlt években nagyot fordult, ha úgy tetszik kifordult önmagából. Az Unió fejlődéséhez és fennmaradásához, egy új Európa megteremtéséhez radikális változásokra és hatékony érdekképviseletre van szükség! Ideje van a józan, de határozott, demokratikus európai radikalizmusnak! Számunkra a radikalizmus nem egyenlő a szélsőségességgel, nem egyenlő a kirekesztéssel, nem egyenlő az alpári stílusú politizálással, nem egyenlő az anarchia támogatásával, de azonos az átfogó, érdemi és mielőbbi változás akaratával. A RED hangsúlyozza, hogy a hazafias érdekképviselet és az értékvezérelt európaiság nem ellentétei, hanem kiegészítői egymásnak. Szerintünk egy mélyebben integrált európai szövetségi rendszerre van szükség, a renitens tagállami kormányok normakövetésének kikényszerítésére pedig hatékonyabb uniós eszközrendszerre. A RED célja és feladata, hogy segítse a baloldali ellenzék, az európai demokraták sikerét. Ezért dolgozunk.

– Tudom, EP képviselőként a legaktívabbak közé tartozik. Hogyan látja, Orbán, és kormánya megítélését az unión belül?

– Orbán Viktor és kormánya megítélése szégyenpadra lökött minket Európában. Sajnos, manapság már magyarázkodásra kényszerül az ember, ha kiderül, hogy Magyarországról jön. És mindez a Fidesz anti-demokratikus és az európai értékekkel szembeni erőszakos politikája miatt. A szociálliberális oldal egyértelműen elutasítja az illiberális rezsimépítést és már egyre többen gondolják ugyanezt a konzervatív-oldalon is. Egyetlen érdekesség, a Fideszt is a soraiban tudó Néppárt nemrég épp a liberális frakcióval kötött pro-európai szövetséget, amelynek elméletileg Orbánék is a részesei. Ehhez képest a Fidesz otthon tűzzel-vassal küzd a liberális szabadelvű értékek ellen és háborúzik az európai közösséggel szemben. Szinte biztos vagyok benne, hogy a következő európai választások után a Fidesznek nem lesz már helye az Európai Néppárt soraiban. Remélem, addig nem szakítják ki egész Magyarországot az európai közösségből. Annak pedig örülök, hogy otthon is látszik: az én irodám az egyik legaktívabb az európai színtéren.

– A magyar gazdaság uniós pénzekből fejlődik, sokak szerint Orbán az EU-nak köszönheti, hogy még nem bukott meg. Az uniós pénzek egy jelentős része a Fidesz közelinek mondott oligarchák zsebébe kerül, soha nem látott mértékű a korrupció. Az EU miért nem tud semmit sem tenni azért, hogy a közpénzek lenyúlását megakadályozza?

– Azt a kérdést itthon számtalan alkalommal megkapom, hogy az „EU miért nem tesz valamit?” És erre a legtöbbször az az EU válasza: „miért nem tesznek a magyarok semmit?” Az a groteszk helyzet van ugyanis, hogy a magyarországi korrupciót a magyar igazságszolgáltatásnak kell, illetve kellene feltárnia. Az EU csalás elleni hivatala (OLAF) is csak korlátozott eszközökkel rendelkezik, hiába tesz javaslatot például a kormányfő vejét érintő botrányban büntetőügy megindítására, ha a Polt Péter vezette ügyészség a szőnyeg alá söpri az ügyet. A Fidesz-kormány nem csatlakozott az Európai Ügyészség intézményéhez sem, mert nem szeretik, ha zavarják őket lopás közben. Az Orbán-rezsim leváltását és megállítását nekünk, magunknak kell elintézni. Április 8-án lesz is erre alkalom.

– A Fidesz szerint az unió vezetése Soros György kezéből eszik. Így tapasztalja ezt Ön is?

– Ez a Fidesz elmebajos kormányzati propagandája. Soros György egy ismert üzletember, de nem több ennél. Minden józan ember tudja, hogy ez a hisztériakeltés pusztán a valóság elfedéséről, az ellenségkép gyártásáról szól. Ezt csinálja Erdogan a törököknél és – ha tetszik, ha nem – ezt csinálta annak idején a világháborús német propaganda is. A magyar választók is jobban tennék, ha kinéznének az óriásplakátok mögül, kitörölnék a szemükből a tv2 híradásaiból ömlő hazugságot és a valósággal foglalkoznának.

618638_ujhelyi_istvan_irodajaban_brusszelben– Az unióban a magyar érdekek megjelenítése minden párt képviselőinek a feladata. Lehet, naivnak tartja a kérdést: de kíváncsi vagyok arra, hogy a magyar  EP képviselők között van-e együttműködés?

– Attól függ, mire kíváncsi. Személyes tapasztalatom alapján kiválóan és hatékonyan tudunk együtt dolgozni mind Jávor Benedekkel, mind a szintén a zöldeknél politizáló, LMP-s Meszerics Tamással. Mindkettejükkel tartottam már például közös „on-live” fogadóórát a Facebookon. Hasonlóképp hatékony és folyamatos az együttműködésem a két DK-s kollégával, Molnár Csabával és Niedermüller Péterrel. Azt már több helyen is elmondtam, hogy Szanyi Tiborral a viszonyom – nem az én hibámból – meglehetősen hűvös. Ha arra kíváncsi, hogy a fideszes képviselőkkel mennyiben tudunk együttműködni, akkor sajnos ki kell ábrándítsam: a Fidesz EP-képviselői azt a kottát követik, amit otthon a habonyi boszorkánykonyhában kifőznek. Sajnos, alig néhányan értik csak közülük, hogy mit is tesznek, amikor szembeköpik az európai közösség és benne Magyarország érdekeit. Van olyan fideszes képviselő, akivel szakpolitikai kérdésekben kifejezetten jól tudunk együtt dolgozni a magyar érdekek mentén, de ez ritka és nem is akarnám kellemetlen helyzetbe hozni azzal, hogy megnevezem. Még a végén őt is lehazaárulózzák.

– Az utóbbi években számtalanszor találkozott a nyugati országokban élő magyarokkal, köztük fiatalokkal is. Hogyan látja a helyzetüket, mit gondol, -a nehézségek ellenére–élnek szavazati jogukkal?

– Bízom benne, hogy mind többen regisztrálnak és elmennek majd voksolni. Függetlenül attól, hogy kire adják majd szavazatukat, fontos, hogy éljenek ezzel a jogukkal. Bár, az Orbán-kormány ezt igyekszik ugye megnehezíteni azzal, hogy korlátozza a választójogukat és – míg a határon túliak levélben is voksolhatnak – csak a konzulátusokon adhatják le szavazatukat, személyesen. Ez sokaknak komoly megterhelést és logisztikát igényel. Az látszik és érződik, hogy sokan apolitikussá váltak külföldön, hiszen elsősorban azért mentek el, hogy a hazai posványból kiszakadjanak és végre megtalálják a kiszámítható egzisztenciális és mentális biztonságot. Számos külföldi magyar csoporttal van aktív kapcsolatunk, igyekszünk segíteni nekik és ellátni képviseletüket, amiben lehet és kell. Velük közösen dolgoztuk ki a Hazaváró-programot, amely elsőként intézményi szintre emelné az elvándorlás ügyét és valós válaszokat ad a modernkori Trianonnal felérő helyzetre. Örülök, hogy nemrég Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltként ezt a programot felvállalta és immár közösen dolgozunk a megvalósításán.

– EP képviselőként mely ügyekben elér eredményeire a legbüszkébb?

– Sok olyan eredmény van, amelyre kifejezetten büszke vagyok, de egy hosszú felsorolás tőlem meglehetősen szerénytelen lenne. Legyen csak három kiragadott példa, úgyis ennyi a magyar igazság. Büszke vagyok, hogy minden nehézség és ellendrukker ellenére végigvertem az európai intézményrendszeren az ingyenes InterRail-bérlet ötletét (amelynek alapötlete, hogy minden európai fiatal kapjon egy ingyenes vonatbérletet a 18. születésnapjára, amivel körbeutazhatja és megismerheti az európai közösséget) és a próba-fázis után idén már 12 millió eurós keretből működik a program. Sok javítanivaló van még rajta, de idén már sokszáz magyar fiatal élhet a lehetőséggel, amit nagyon komoly eredménynek tartok. Hasonlóképp büszke vagyok arra, hogy a turizmus szakmát feltettük arra az európai polcra, amely megilleti. Eddig meglehetősen mostohán kezelték ezt a szektort, pedig meghatározó nemcsak gazdasági-, de társadalmi területen is. Ez az európai gazdaság harmadik legerősebb ágazata, az EU gazdasági teljesítményének több mint tíz százalékát termeli meg, óriási növekedés előtt áll és közel huszonhatmillió munkahelyet biztosít a kontinensen. Az Európai Parlament turizmus albizottságának vezetőjeként számos programot, kezdeményezést indítottam el: legutóbb például az Európa Turisztikai Fővárosa program nyert el többmillió eurót, de az én javaslatom alapján valósul meg idén az EU-Kína turisztikai év is. És a sok lehetséges példa mellett akkor egy apróság, ami ugyanolyan fontos a számomra: nekünk köszönhetően nyílik hamarosan konzulátus a skót fővárosban, így az ottani magyaroknak nem kell majd Londonig utazni, ha ügyeiket akarják intézni. A helyi közösség tagjaival tartottam fogadóórát tavaly márciusban és ott fogalmazódott meg az igény, amelyet továbbítottunk a kormánynak. Apró, de fontos lépés, hogy sikerült elérnünk a külképviselet megnyitását Skóciában. De említhetném az általam készített európai parlamenti jelentést is az intelligens közlekedési rendszerekről, amely most még talán futurisztikusnak tűnhet, de rövid időn belül meghatározza majd a mindennapjainkat.

– Mire ébred az ország, április 9-én?

– Bizonyosan egy másik világra. Bízom benne, hogy egy jobb, igazságosabb és szolidárisabb világra. Egy olyan szociális demokráciára, amelyről Karácsony Gergely beszél.

Szerző: Budácsik Lajos, Megjelent: 2018.02.22.-én a városikurir.hu oldalon

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István