EP-képviselői nyíltlevél-sorozat Magyarország polgáraihoz (1.)

Valamivel több, mint háromszáz órája hangzott el Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde, amely fontos mérföldkövet jelent a nemzeti együttműködés állampárti rendszerének kiépítésében. Éppen ezért komolyan kell venni. A magyar miniszterelnök őszintén és – bár láthatóan kapaszkodott a jegyzeteiben előre megírt fordulatokba – valójában érdemi kontroll nélkül mondta el, hogy mit gondol Magyarországról, annak jövőjéről és új, állampárti berendezkedéséről. Kézenfekvő, de túl olcsó lenne rámutatni, hogy az oroszok kivonulása mellett egykor bátran szónokoló és később a Liberális Internacionálé alelnökségét nyolc éven át betöltő – ezúttal viszont már „illiberális államot” szorgalmazó – Orbán vajon miként képes a tükörbe nézni. Vajon mit mondana egykori önmagának, amikor épp egy olyan ország alapjait betonozza ki, amelynek lebontásáért még maga is tiszteletre méltóan küzdött.A tusványosi beszéd nem (csak) azért kell, hogy figyelemre és fegyelemre késztessen minket, mert a magyar miniszterelnök egyértelmű iránymutatásáról szól. Sokkal inkább azért, mert egyre többen törődnek bele abba, hogy a rezsim leválthatatlan, a rendszer megváltozhatatlan, hogy ’úgy sem lehet tenni semmit’. Egyre többen alszanak nyugodtan a nyugtalanságban, legyintenek a jogtiprásokra, bontanak békésen egy újabb sört, amikor gyárbezárásokról, ezrek elbocsájtásáról és ezzel együtt újabb milliárdos stadionavatókról hallanak. Beletörődtek, belefáradtak, mert ’úgy sem lehet tenni semmit’. A tusványosi beszéd azért fontos, mert magukat demokratáknak valló tömegek tapsolták meg a mondatokat és védik többen azóta is. Pedig minden szava védhetetlen. Legalábbis azok számára, akik egy nyugatos, szabad, befogadó európai értékrendben hisznek. Egy olyan világban és egy olyan Magyarországon, amelynek felépítéséért Álmos vezér, Szent István, Széchenyi, Deák vagy épp Bibó is oly sokat tett. És amellyel most épp szembefordulni készülünk.
Az, amiről a tusványosi beszéd szól, egy sötét zárványba tokosodó Magyarországot fest fel. Ahol egy szűk kör pöffeszkedve gyarapodik, miközben százezrek menekülnek külföldre a megélhetést keresve, és miközben milliók élnek egyik napról a másikra, reménytelenül. Akkor, amikor a rendszerváltást immáron csak „tapasztalatok tárházának” és nem igazodási pontnak tekinti a politikai vezetés; amikor vállaltan antidemokratikus államokat hoznak fel követendő példaként; vagy amikor az alulról szerveződő és az aktuális politikai vezetéssel szemben kritikus civileket (nem, nem a kormánypénzekkel kitömött CÖF-ről van szó) külföldről fizetett államellenségeknek neveznek; akkor egy elszigetelődő, pusztán néhány kiváltságos számára élhető ország kialakításáról beszélnek.
Közös nemzetünk történelme sajnos tele van rossz döntésekkel. Megtépázott kompországunkat nem egyszer rossz uszályhoz vagy épp rossz parthoz kötöttük. Most, hogy végre megérkeztünk a nyugatos és szabad Európába – még ha közös világunk valóban komoly változásokon is megy keresztül – nem fordíthatjuk vissza a hajót. Mert, lehet, hogy onnan nincs, vagy csak nagyon lassú és fájdalmas út vezet ismét vissza. Az az Orbán Viktor, aki két évtizede – értve az idők szavát – még a rendszerváltás sikeréért küzdött, bizonyosan ezt mondaná.
Erre mindig héten újabb és újabb nyílt levélben fogom emlékeztetni a miniszterelnököt, a nemzeti együttműködés hazug rendszerének zászlóvivőit és mindazokat, akik ezt a rezsimet épp azzal tartják fenn, hogy beletörődve, belefáradva idomulnak hozzá. Minden héten meg fogom kongatni a harangokat. Mert demokrataként ez a dolgom.dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, európai parlamenti képviselő2014.08.11.