Közzétéve: 2022.08.28.
Volt egyszer egy Tranzit
Csak betegség, vagy valamilyen tényleg halaszthatatlan ügy miatt szoktam visszalépni bármilyen vitától; aki ismer, az pontosan tudja, hogy kifejezetten kedvelem, sőt keresem azokat a helyzeteket, amikor ütköztetni lehet az érveket és elképzeléseket. Már amikor persze ütköztetni lehet, mert az elmúlt tizenkét év azért nem arról lett ismert, hogy a kormányzati fősodortól eltérő véleményeket nyitott fülekkel hallgatják, ne adj Isten még meg is fontolják. Évek óta visszajáró vendég vagyok a fideszes „gondolat-expónak” nevezett Tranzit-fesztiválon, amikor hívnak – és rendszerint hívnak -, akkor örömmel megyek. Tizennyolc évesen léptem be az MSZP-be és fiatal mozgalmárként töltöttem el ifjú koromat; a mostani Fidesz/NER-elit második generációs nagymenőit is szép emlékű fesztiválokról ismerem még, ahol kellemes fröccsök fölött vitattuk meg az élet nagy dolgait, mint harcos BIT-es az akkor még radikális liberálisokkal. Nem feltétlenül gondoltuk ugyanazt a jövőről, nem feltétlenül ugyanarra vagy nem ugyanolyan sebességgel tekertük volna a hajó kormányát, ha már akkor engedték volna nekünk az öregek, de legalább volt szándék és vágy arra, hogy megértsük a másikat. Hogy tanuljunk abból, amit a másik gondol. Bennem most is ez munkál mindannyiszor fideszes közeg hív vitára: nyitottsággal megérteni a kormánypárti igazságot és minél hatékonyabban érvelni a sajátom mellett. Ha nem is barátság, de kortársi ismeretség szövődött sokakkal, így számomra még inkább csalódás látni, hogy miként szorította gőgös-görcsös figurává néhány régi, kedvelt vitapartneremet az évtizednyi, korlátlan hatalom.
A Tranzit az elmúlt években számomra mindig az a fórum volt, ahol tudtam: harcosan rivális, de nem vadhajtások szintű ellenséges területre érkezem, ahol mindig van idő és lehetőség – akár a színpadon kívül – néhány érdemi és mélységi véleménycserére hazánk dolgairól. A Tranzit számomra mindig az a fórum volt, ahol a kormánypártokat vállaltan támogató, de a világot tágabb értelemben is érteni akaró fiatalokkal a politikai barikádok tetején ülve is lehetett beszélni, vitatkozni, kikacsintani az egyre szűkebb nyilvánosság kereteiből és akár önkritikus mondatokkal értékelni egyik vagy másik oldal teljesítményét. Ez a nyitottság sajnos az elmúlt években elveszett. Nemrég a Fidesz-Magyar Polgári Párt irányait – például az Európa-politikáját – még olyan személyek határozták meg, mint Martonyi János, a kormányban pedig több akadémikus és kevesebb kaszinótulajdonos ült, a miniszter-helyettesek pedig nemcsak azért nem posztolták ki a kondérban főzött ebédjüket a közösségi oldalaikra, mert akkor még nem volt instagram. A 2009-es Fidesszel is komoly vitáim voltak és lennének most is természetesen, de például az az európai program, amelyet az akkori EP-választásra letettek, a mai Európa-ellenes kormánypolitikához képest egy olyan européer, progresszív vállalásgyűjtemény, amelynek tartalmáért manapság hazaárulózás és klaviatúra általi kivégzés jár. Kimerem jelenteni, hogyha a 2009-es Fidesz vezetné most az országot, nem lennének befagyva a hazánknak járó források.
Részben a Tranzit közege is követte mára sajnos a Fidesz betokosodását és egyre jobban beszűkülő, elitista tudatállapotát. Míg egykor valódi vitákra hívtak minket, érvek és gondolatok valódi ütköztetésére, ma leginkább azért, hogy a NER gladiátorainak triumfálásáról, önizgazoló videóbetéteket és idézeteket posztolhassanak a fideszes facebook-osztagok. Mert ez kell az ország kormánypárti felének: ha már kenyér nincs, vagy csak drágán, legalább a „komcsinak elkentük a száját jól”. Deutsch Tamással sokszor vitáztunk már a nyilvánosság előtt: régebben érdemi szellemi csörték voltak, ma már egyre inkább csak szellemtelen, gőgös személyeskedések ezek a beszélgetések. A dolog azért elszomorító, mert így tényleg csak egyre mélyebbre ássuk azt rohadt árkot az ország két oldala között, holott – különösen a hamarosan ránk szakadó szociális katasztrófa idején – őszinte párbeszédre, bizonyos ügyekben nemzeti minimumokra, de legalábbis érdemi véleménycserére lenne szükség. Nem kiegyezésről, vagy bűnös kooperációról beszélek, hanem józan és felelős politikáról, amely nem csak a saját bigott álláspontját tekinti elfogadhatónak. Aki folyton csak a gyűlöletet tudja szítani, elfelejti, hogy ez a gyűlölet bármilyen szikrától könnyen ellene is fordulhat. Deutsch kolléga a tegnapi vitán többek között azért esett nekem meglehetősen stílustalanul, mert a hazánkat az Európai Unióba elvezető Horn Gyulát – sok magyar nagyság mellett – példaképnek tekintem. Deutsch képviselő talán nem olvasta Orbán Viktor miniszterelnök méltató levelét, amelyet még Horn nyolcvanadik születésnapjára küldött. Ebben többek között ez szerepel: „Elsősorban mindannyian magyarok vagyunk, a nemzet boldogulásáért cselekszünk saját hitünk és legjobb tudásunk szerint, ezért mindig több az, ami bennünket összeköt, mint ami szétválaszt.” Valahogy így, Tamás.
A Tranzitra pedig természetesen a jövőben is örömmel elmegyek, de bízom abban, hogy visszatalál ahhoz a régi közegéhez, amelyben valódi „gondolat-expóként” cseréltek gazdát a gondolatok és nem válik a NER egyik utolsó butikszerű kirakatává, amelyben kizárólag ugyanazt a gondolatot lehet kapni, amit a központi gyárból leküldenek. Tudják, mint az a szovjet borotva-automata, amiről Deutsch kolléga mesélte el kedvenc, minden alkalommal ellőtt viccét.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Háromszázhetvenedik alkalommal kongatom a harangokat és teszem, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert esélyt kell adni az újjászületésnek és a közös hazának.
Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
2022. augusztus 28.