A Fidesz és a Jobbik hivatalosan is az Európa-gyűlölők koalíciójában

Közzétéve: 2017.11.16.

20151215orban-viktor-szydlo-beataKibiztosította az uniós atomfegyvert a lengyel kormánnyal szemben az Európai Parlament, a jogállamiságot orbáni mintára lebontó Szydlo-kabinet miatt is elindul a 7-es cikkelyes eljárás. Súlyos és sajnálatos, hogy a legdurvább szankciók alkalmazása a magyar kormány után újabb tagállami vezetés kapcsán is napirendre kellett, hogy kerüljön. Radikális európai demokrataként ugyanakkor azt gondolom: ellentmondás, ha elvárjuk az Uniótól, hogy vegye rá a normakövetésre a tagállamok kormányait, de vonakodunk attól, hogy ehhez a szuverenitásukat esetleg csorbító felhatalmazást adjunk. A strasbourgi plenáris ülésen ismét világossá vált, hogy kik állnak az európai közösség oldalán és kik azok, akik a szétverésén dolgoznak. A lengyel kormánnyal szembeni eljárás megindítását ugyanis elsöprő többséggel szavazta meg az Európai Parlament, a Fideszt is sorai közt tudó Néppárt szinte mindegyik képviselője támogatta a javaslatot. A javaslattal szemben tulajdonképpen csak a vállaltan EU-ellenes szélsőjobboldali hőzöngők, valamint a Fidesz és a Jobbik képviselői álltak ki. Ezzel hivatalosan is megmutatta magát az Európa-gyűlölő koalíció.
Miközben tehát minden felmérés szerint a magyar emberek világos többsége az európai közösség, az európai értékek és az Uniós tagságunk mellett áll, addig a Fidesz és a Jobbik vállaltan ezzel szemben cselekszik. Súlyosan téved a rezsim, ha azt hiszi, hogy ha a másik Európa-gyűlölő kormányzattal véd- és dacszövetséget köt, akkor az használ Magyarország fejlődésének. Ez nem nemzeti kormányzás, ez nemzetellenes kormányzás.

Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő
Strasbourg, 2017. november 16.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István