EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (126.)

Közzétéve: 2017.01.29.

1920-iStock_000013695021Medium-1024x577A Fidesz megint a magyar emberek ellen szavazott Brüsszelben

Ismét bizonyította a Fidesz európai delegációja, hogy az orbáni rezsim gyakorlatához hasonlóan másként cselekszik, mint ahogyan beszél. A jobboldali-populisták hangzatos szlogenek mentén szoktak kiállni a dolgozó kisemberek mellett, amikor azonban tenni is kell értük valamit, már csendben elsunnyognak. Az Európai Parlament legutóbbi plenáris ülésén tárgyalta Maria João Rodrigues szociáldemokrata képviselő jelentését a szociális jogok európai pilléréről, benne olyan fontos tételekről, mint a gyermekszegénység elleni hatékonyabb fellépés, az egyetemes oktatáshoz, az egészséghez és a szociális biztonsági rendszerekhez fűződő alapvető jog, az európai társadalombiztosítási kártya bevezetése, a nemek közötti bérszakadék eltüntetése, vagy épp a regionális létminimumok megállapítása, amely igazodási pontot nyújtana az adott tagállamok valós és indokolt minimálbérösszegének kiszámításához. A jelentés olyan gazdasági modell alkalmazását szorgalmazza, amely valós és általános jólétet biztosít, nem pusztán a felső egy százalék gyarapodását segíti. Ez a dokumentum az európai átlagpolgárok védelmét tűzte ki célul: a tisztességes munkafeltételek megteremtését, a munka- és magánélet egyensúlyának garantálását, a megfelelő minimáljövedelem biztosítását, védelmet a dolgozóknak a nagyvállalatokkal szemben.
Az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója, így a magyar delegáció jelenlévő tagjai is támogatták a dokumentumot. A Fidesz európai parlamenti képviselői azonban érthetetlen módon ellene szavaztak, vagyis szerintük ezekre a vállalásokra és garanciákra nincs szükség. Egyedül Szájer József szavazott a jelentés mellett, Schöpflin György pedig tartózkodott; mindenki más a magyar emberek érdekeivel szemben foglalt állást a Fideszben. Talán erre gondolt az illiberális magyar kormányfő, amikor azt mondta: ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit teszek.
Orbán Viktor vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Százhuszonhatodik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő
2017. január 29.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István