A magyar fiataloknak legyen lehetősége Magyarországot is megismerni!

Közzétéve: 2018.07.03.

berAz MSZP kezdeményezi, hogy a magyar fiataloknak – az unió ingyenes InterRail programjához hasonló módon – legyen lehetősége Magyarországot megismerni – közölte az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője hétfőn Budapesten.

Tóth Bertalan a Keleti pályaudvar Lotz-termében tartott sajtótájékoztatón elmondta, országgyűlési határozati javaslatot nyújtanak be, hogy azok a magyar fiatalok, akik betöltik a 18. életévüket kapjanak ingyenes utazási lehetőséget Magyarországon.
Hozzátette: a határozati javaslatot a magyar ifjúsági szervezetekkel egyeztetve szeretnék benyújtani.
Kijelentette: az MSZP továbbra is elkötelezett az Európai Unió mellett, mert ennek a közösségnek köszönhető az Európában hosszú ideje honoló béke. Megjegyezte, az EU-nak azonban vannak hibái, amelyeket javítani kell.
Tóth Bertalan közölte azt is, az MSZP megkezdte a felkészülést az európai parlamenti (EP-) választásokra és az országos elnökség Ujhelyi István EP-képviselőt bízta meg a kampány vezetésével. Szeptembertől kezdve „teljes kampányüzemmódban működik az MSZP” – mondta.

Ujhelyi István elmondta, több mint százezer fiatal jelentkezett az unió ingyenes utazási programjára, az InterRail-programra. Hozzátette: idén 15 ezer 18. életévét betöltött fiatal kap ingyenes utazási bérletet, közülük majdnem 300 magyar. Kitért arra, kilencmilliárd forint lenne, ha a magyar kormány csatlakozna az InterRail-programhoz és minden 18 éves fiatalnak biztosítaná a szabad utazás lehetőségét az EU-ban.
Az EP-választásról azt mondta, olyan kérdésekkel szeretnének foglalkozni, amelyek érinti a magyar lakosokat és amely az EU-val való összetartozást szimbolizálják.
Hozzátette: a következő időszakban olyan javaslatokat tesznek, amelyek nem az EU-tól való elszakadást, hanem az együttműködést erősítik. Véleménye szerint Orbán Viktor és kormánya a szabad utazás, a külföldön való tanulás, munkavállalás és a béke, biztonság Európai Unióját venné el a magyar fiataloktól.
Az MSZP EP-kampányának részleteit, a közös listát firtató kérdésre Ujhelyi István azt mondta: a következő hetekben készítik el a jövő májusig tartó forgatókönyvet, azt pedig, hogyan, miként indulnak, majd a párt testületei döntik el.
Bihal Dávid, az MSZP elnökségi tagja, ifjúsági ügyvivő azt mondta: az ingyenes magyarországi utazást kezdeményező programjukról valódi konzultációt kívánnak folytatni az ifjúsági és civil szervezetekkel. Orbán Viktor és a Fidesz az ifjúságot saját érdekei szerint kezeli, ezért egyeztetnek Fidelitas-tagokkal, NER-lovagokkal – hangoztatta.
Honnan tudnák, milyen a magyar ifjúság helyzete, amikor a NER kegyeltjei milliós állásokban ülnek – firtatta. A program részleteiről Tóth Bertalan kérdésre válaszolva azt mondta, az ifjúsági szervezetekkel történő egyeztetések után készítik el javaslatukat, azután dőlne el, milyen költségvetési vonzatai lesznek kezdeményezésüknek. A pártelnököt kérdezték arról is, hogy a Magyar Államkincstár júliustól csökkenti azoknak a pártoknak a költségvetési támogatását, amelyeknél az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jogszabályellenes finanszírozást állapított meg. Tóth Bertalan azt mondta, elképesztőnek tartotta, hogy miközben az összes ellenzéki párt gazdálkodását megvizsgálta a tiltott pártfinanszírozással összefüggésben az ÁSZ, a Fideszt és a KDNP-t nem vizsgálták. Teljesen egyértelmű a helyzet, az ellenzéki pártok vegzálásáról van szó – tette hozzá.
A politikus közölte, az MSZP-t önkormányzatokkal kötött bérleti szerződések miatt büntették meg. Mintegy 10 millió forintot kell a pártnak visszafizetnie – mondta. A kórházi fertőzésekkel kapcsolatos miniszteri tervekre Tóth Bertalan elmondta, nem sajnálnának semmilyen költségvetési forrást arra, hogy ezt a súlyos problémát megoldják. Hozzátette: de ezen kívül még rengeteg súlyos probléma van, amelyek felszámolását a szakember hiány akadályozza. Ezért a béremelés is nagyon fontos az egészségügyben – közölte.

2018.07.01.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István