Az EU-csúcs is támogatta Ujhelyi egészségügyi programját

Közzétéve: 2020.12.12.

progÖrömhír, hogy az uniós költségvetés és az újjáépítési csomag elfogadásával jelentős forrás jut a következő években az egészségügyre, az Európai Tanácsban kötött megállapodás pedig kiemelt programként hivatkozik az Európai Egészségügyi Unió létrehozására – jelentette be szombati online sajtótájékoztatóján Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, az Európai Egészségügyi Unió koncepciójának egyik kidolgozója és kezdeményezője. Az MSZP politikusa szerint történelmi áttörés, hogy a tagállamok kormányai is a szorosabb egészségügyi együttműködések mellett foglaltak állást az Európai Tanácsülés után kiadott dokumentumban, eddig ugyanis kérdéses volt, hogy az Európai Parlament és az Európai Bizottság után az állam- és kormányfők is beállnak-e az egészségügyi unió létrehozása mögé. Ujhelyi hangsúlyozta, hogy a jövőre életbe lévő új uniós költségvetésben immár a korábbi keret többszöröse, mintegy 5,1 milliárd euró áll majd rendelkezésre az egészségügyi programok megvalósítására, ebből elmondása szerint a magyar önkormányzatok is jelentős támogatáshoz juthatnak – ráadásul a Fidesz-kormány megkerülésével – saját egészségügyi fejlesztéseik finanszírozásához.

„Orbán Viktor útonálló módjára megzsarolta az egész Uniót, de kellő választ kapott a fenyegetésre. Kommunikációs szempontból kapott némi menekülő utat, a vitatott jogállami mechanizmus jogszabályát azonban módosítás nélkül úgy fogadták el, ahogy az a korábban lefektetett előterjesztésekben szerepel. Meglepő, de Orbán Viktor a végső tanácsi konklúzió és a költségvetés elfogadásával azt az Európai Egészségügyi Uniót is támogatta, amelynek kidolgozását én kezdeményeztem másfél évvel ezelőtt. Mindenképpen örömhír, hogy elindul ez a program, az Európai Egészségügyi Unió előnyeit a magyar polgárok már várhatóan jövőre érezni fogják” – tette hozzá Ujhelyi István. Az MSZP politikusa kihangsúlyozta, hogy az egészséghez való jog alapvető emberi jog, az Európai Unióban pedig minden állampolgárt megillet az azonos minőségű és színvonalú közegészségügyi ellátás. „Az általam szorgalmazott program nem azt jelenti, hogy az EU átvállalja a tagállami kormányok felelősségét az egészségügy szervezésében és finanszírozásában, az megmarad továbbra is kizárólagos nemzeti hatáskörben. Több koordinációra, határozott közös elvárásokra, kiegészítő szabályokra és szolgáltatási minimum megállapítására van azonban szükség a megfelelő színvonalú ellátás és a betegbiztonság érdekében. Amikor másfél évvel ezelőtt, még a koronavírus járvány előtt kezdeményeztem ennek a programnak a kidolgozását, sokan legyintettek. Ehhez képest előbb az Európai Parlament, majd az Európai Bizottság állt mellé és bővítette ki saját egészségügyi stratégiává, most pedig az Európai Tanács állt ki a koncepció mellett. Előremutató tény, hogy Angela Merkel német kancellár és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is külön kiemelte az egészségügyi unió szükségességét az állam- és kormányfők tanácskozása után” – fogalmazott Ujhelyi István.

Az MSZP európai politikusa hozzátette: míg korábban mindössze 400 millió euró volt az egészségügyi programokra, most ennek többszöröse áll rendelkezésre az új uniós költségvetésben. Ujhelyi kiemelte, hogy az egyik kezdeményezőként a következő időszakban is alakítója marad a programnak a magyar egészségügyi dolgozók és a magyar betegek biztonsága, a közegészségügyi ellátás minőségének javítása érdekében.

Budapest/Brüsszel – 2020.12.12.

   

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István