Beismerő vallomás: a Fidesz a zsarolástól sem riad vissza!

Standard

sssSúlyos kijelentéseket tett a Fidesz egyik európai parlamenti képviselője, amelynek komoly következményei kell, hogy legyenek. Schöpflin György a Népszavának adott interjújában egyértelművé tette, hogy ha az Európai Néppárt kizárja soraiból a Fidesz EP-képviselőit, akkor „komolyabban veszik majd Matteo Salvini ajánlatát” az Európai Parlamenten belül felállítandó EU-ellenes frakció kapcsán. Schöpflin hozzátette, hogy a Fidesz részvételével így létrejön majd egy olyan blokkoló kisebbség, amely működésképtelenné teheti az egész Európai Uniót.
Ez egyértelmű és konkrét zsarolás. Erre eddig csak az európai közélet kútmérgezői vetemedtek. Felszólítom a Fidesz vezetőségét és az EP-delegációjának vezetőit, hogy tegyék világossá: osztják-e Schöpflin György zsaroló megállapításait és készek-e koalícióra lépni az Európai Unió szétverésében érdekelt szélsőségesekkel?!
Ezek a súlyos kijelentések is világossá teszik a jövő évi EP-választások tétjét. A Fidesz készen áll a hazánk békéjét és gyarapodását garantáló európai közösség teljes szétverésére. Ahhoz, hogy Magyarországot az európai fősodorban tudjuk tartani nem a Fidesz-KDNP zsaroló politikusaira, hanem a magyar érdekeket képviselő hazafiakra van szükség.

dr. Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő
az MSZ EP-kampányfőnöke
Budapest, 2018-07-23