Brüsszelnek is gyanús a magyar egyházi pályázat

Közzétéve: 2015.08.07.

201-002_CB962D593CC5CF9BB1CB1E3AA4D27D0C961B68C4-nolAz Európai Bizottság még elemzi azt a pályázatot, amely tavaly karácsonykor kétmilliárd forint uniós forrást nyitott meg az egyházak oktatási feladataira, kiváltképp a ­katolikusokéra, mivel a kiírást a kormány, úgy tűnik, személyre szabta.

A pályázók körét ugyanis az Országgyűlés által elismert, köznevelési tevékenységet végző egyházakra szűkítette. Ráadásul csak az az „egyházi jogi személy” vagy „egyházi jogi személyek által létrehozott konzorcium” nyújthatott be projektjavaslatot, amely legalább 25 iskolát tart fenn – ennek pedig jobbára a katolikusok felelnek meg. Ami a támogatandó tevékenységeket illeti: uniós pénzt lehetett kapni „projekt-előkészítésre”, és föltűnt a pályázatok jolly jokere, a „megvalósíthatósági tanulmány elkészítése”, illetve a „közbeszerzések előkészítése” is.

A helyzetet feltáró cikkünk nyomán Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő januárban az Európai Bizottsághoz fordult, rámutatva, hogy a kormány hátrányosan különbözteti meg a lehetséges pályázókat, kirekesztve számos kisebb egyházat, hátrányos helyzetű gyermekeket oktató intézményt, alapítványt. Navracsics Tibor uniós biztos akkor azt közölte: a bizottság vizsgálatot indít, s ha kétségek merülnek fel, kapcsolatba fog lépni a magyar hatóságokkal az ügyben. A vizsgálat még tart, de az biztos, hogy a program kiírásával kapcsolatban vannak kétségek. Ez abból derült ki, hogy Navracsics Tibor a közelmúltban már azt írta Ujhelyi Istvánnak, hogy folyamatos az információcsere a magyar hatóságokkal. Eddig a Társadalmi megújulás operatív program irányító hatósága nyújtott be információkat, mire a bizottság további pontosítást kért. A bizottság várja a magyar fél válaszát.

Forrás: nol.hu (2015.08.07.)

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István