Covid-igazolvány: a Fidesz ellenezte, most megszavazza

Közzétéve: 2021.06.08.

 

covidpassJelentős fordulat állt be a Fidesznél az európai uniós oltási igazolvánnyal kapcsolatban: míg korábban pitiáner érvekkel fúrták a javaslatot és nemzetellenesnek írták le azokat, akik támogatták a kialkudott kompromisszumot, legfrissebb nyilatkozataik szerint most már ők maguk is megszavazzák a covid-pass rendszerének végleges kereteit.

Emlékezetes, hogy a Fidesz európai képviselőcsoportja nemrég még milyen határozott hangvételű közleményekben támadta az uniós covid-igazolvány előkészítését, mondván nincs szükség egységes európai megoldásra, ráadásul az EU diszkriminálja vele a tagállamok egyéni döntéseit. Még a Fidesz-kormány illetékes minisztere is arról beszélt, hogy a várható uniós igazolvány nem írhatja majd felül – a beadott vakcinákról egyébként érdemi adatot nem tartalmazó – magyar plasztikkártyát. Ehhez képest a Fidesz-kormány legutóbb bejelentette, hogy a magyar igazolvány digitális verzióját már megfeleltetik az uniós elvárásoknak, most pedig a Fidesz EP-képviselői is jelezték: megszavazzák az uniós covid-pass bevezetésére vonatkozó határozatot. Mindez annak ismeretében sajátságos, hogy a trialógus után az Európai Parlament elé visszakerült kompromisszumos javaslat továbbra sem ismeri el automatikusan az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett oltóanyagokat, vagyis a Magyarországon használt kínai és orosz vakcinákat. Fontos eredmény volt már a korábbi tárgyalási fordulóban is, hogy a kialkudott keretrendszer végül nyitva hagyja a kiskaput és a tagállamok közötti egyéni megegyezés szintjére helyezi az említett oltóanyagok esetében a kölcsönös elfogadásról szóló megállapodások lehetőségét. Ez bár sok százezer magyar ember szempontjából nem maradéktalanul kedvező megoldás, a kezdeti javaslathoz képest mégis jelentős engedmény; az erről szóló módosító javaslatokat (többek között azokat is, amelyeket a Fidesz nyújtott be) magam is mind támogattam, sőt, az illetékes szakbizottság alelnökeként külön lobbiztam is értük.

A mai napon szavazásra kerülő végső kompromisszum tehát magyar szempontból nem tökéletes, de a lehetséges keretek között a legrugalmasabb. Fenntartom korábbi álláspontomat is, miszerint az európai covid-igazolvány esetében a mindenki számára leginkább megnyugtató megoldás az lenne, ha a keleti oltóanyag-gyártók vállalnák az Európai Gyógyszerügynökség soron kívüli vizsgálatát és engedélyeztetési folyamatát. Ebben a magyar kormány és a Fidesz európai politikusai is aktív szerepet vállalhatnának és kamu sikerpropaganda helyett a magyar emberek érdekében közbenjárhatnának orosz és kínai üzletfeleiknél.

Strasbourg/Budapest – 2021.06.08.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István