Csaknem húszezren vettek már részt az EU jövőjéről rendezett konzultációban

Közzétéve: 2018.08.23.

tutujNéhány hét alatt csaknem húszezren vettek részt az Európai Unió jövőjéről A mi Európánk címmel indított konzultációban, amelynek online szakaszát mostantól utcai aláírásgyűjtéssel egészítik ki – jelentette be csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő, az ellenzéki párt EP-kampányfőnöke.
Mint mondta, az európai közösség „formálódik most is, a hétköznapokban”, zajlik a gondolkodás arról, hogyan nézzen ki a következő nemzedékeknek stabilitást, biztonságot, fejlődést adó Európa, éppen ezért kérik mindenki véleményét e kérdésben, függetlenül attól, szimpatizál-e a szocialista párttal.
Szeretnénk, ha minél több magyarhoz jutnánk el – fogalmazott, feladatuknak nevezve, hogy egyszerre képviseljék a haza érdekét uniós szinten és „hazahozzák” az európai értékeket Magyarországra.
Tüttő Kata, az MSZP elnökségi tagja az eddigi eredmények alapján arról beszélt: szinte minden válaszadó az EU tagjaként képzeli el Magyarországot, ahogy a többség úgy nyilatkozott, az eurózónához csatlakozást hatékonyabb eszköznek tartja a válságkezelésre, mint a jegybanki műkincsvásárlást.
A válaszokból az derül ki, hogy sokkal többen szeretnének kórházakra, felszerelésekre költeni, mint kisvasútra – közölte.

2018-08-23 / MTI

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István