EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (101.)

Közzétéve: 2016.07.24.

tusTusványos a cinizmus fellegvára lett

Két éve hangzott el Tusványoson a magyar kormányfő illiberális államot meghirdető, sok tekintetben vízválasztó beszéde. Azóta több mint száz vasárnapi nyílt levélben hívtam fel a figyelmet az orbáni rezsim bűneire és ezt európai demokrataként folytatni is fogom, ameddig szükség lesz rá. Orbán tegnap ismét csak Tusványoson lépett fel és szavai ezúttal sem nélkülözték a hazug cinizmust. Tulajdonképpen már az is külön elemzést érdemelne, hogy a magyar kormányfő miért mindig az ország közigazgatási határain kívül és nem magyarországi helyszínen, a magyar választók előtt mondja el korszakalkotónak szánt, de mindenképpen vitát generáló beszédeit, hanem a Bálványosi Szabadegyetemen hirdet jövőképet és víziót. Orbán mindig ezt a számára lejtő pályának ácsolt színpadot használja arra, hogy teszteljen, provokáljon, uszítson. Mikor mire van szükség. Annak idején itt beszélt arról, hogy Romániát nem feltétlenül kellene felvenni az Európai Unióba; itt beszélt arról, hogy szerinte a baloldal, amikor csak teheti „ráront saját nemzetére”, hogy a baloldali politikusok azért „nem szeretik a magyarokat, mert magyarok”, de itt rajzolta fel az azóta kiépített illiberális állam körvonalait is. A miniszterelnök itt nevezte „sztároknak” a fél-demokráciákat és itt állította követendő példaként a sötét geopolitikai játszmákban főszereplő Oroszországot és azt a Törökországot is, amelynek vezetője most épp egy kétséges hátterű puccsot felhasználva számol le mindenkivel, aki gondolkodni mer és rúgja fel az emberi jogok írott és íratlan garanciáit.
Tusványos egykoron fennkölt alapüzenete sajnos mára belefulladt a fideszes cinizmusba. Érdemes felidézni, hogy Orbán legutóbb azzal érvelt sajátos államfelfogása mellett a tusványosi színpadon, hogy „a liberális magyar állam nem védte meg a közösségi vagyont”. Ehhez képest zsebre dugott kézzel, feszengő vigyorral asszisztál azóta is ahhoz, hogy a rokonsága, barátai, „jobbkeze” vagy épp a jobbkeze rokonsága miként lopja szét a közösségi vagyont hányingerkeltő gátlástalansággal. Tusványos mostani üzenete szerint a nyugat-európai fiatalokkal szemben a magyar ifjúság tudja: ha betartja a törvényeket, ha szorgalmas és tiszteli a szüleit, akkor többre jut majd mint ők. Ehhez képest a magyar fiatalok sokszázezres nagyságrendben menekülnek el az országból és keresnek boldogulást épp Nyugaton. A törvények betartására pedig inkább saját minisztereit és államtitkárait kellene rászorítania a Fidesz első emberének.
Tusványos elmúlt évtizedeit átlapozva különösen beszédes az emlék, hogy a programsorozat első eseményét a Fidesz még a brit Szociál-Liberális Demokratákkal közösen szervezte. Azóta a világ és a Fidesz liberális értékei is nagyot fordultak. Így lett egy egykor felvilágosult, nemzetösszetartó kezdeményezésből egy egykor felvilágosult, mára megfáradt és talajt vesztett politikus állami pénzekből megtámasztott, cinikus színpada. Kár érte.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő
2016. július 24.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István