EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (127.)

Közzétéve: 2017.02.05.

korhaz7Az egészségügy cserbenhagyása Orbánék soha el nem évülő bűne

Orbán Viktor meghirdette a politikai korrektségtől mentes közbeszédet, ezért nincs miért visszafogni magunkat vele szemben sem: az, amit az egészségügy perifériára szorításával tettek, több mint politikai hiba. Az egészségügy cserbenhagyása Magyarország és a magyar emberek ellen elkövetett, soha el nem évülő bűn.
A kormányzati propaganda szerint „a magyar egészségügy 2010 óta soha nem látott fejlesztésen ment keresztül, milliárdokat költöttünk a kórházakra, és a dolgozók béremelésére is”. Való igaz, hogy az elmúlt támogatási ciklusban több mint 500 milliárd forint ment egészségügyi nagyberuházásokra, a kormány legutóbbi bejelentése szerint pedig hamarosan újabb 56 milliárd jut elsősorban a betegellátás biztonságára. Azt felejtik el csupán hozzátenni, hogy mindezt a temérdek pénzt az az Európai Unió biztosította, amely ellen a kormány éppen álságos szabadságharcot vív. Miközben Orbán Viktor köpködi a brüsszeli intézményeket, az európai közösségtől kapott eurókból veri a mellét. Ráadásul a hangzatos kampány közben elhallgatják, hogy az intézményi fejlesztések a korábbi kormányok által elindított uniós fejlesztési programok részei, az ellátórendszer működésének és minőségének további, mélységi átalakítására a mostani Fidesz-kabinet viszont magasról tesz. Nekik ugyanis – köszönik szépen – nem kell hosszú sorokban várni a vizsgálatokra, nem otthonról kell vinni az elemet a vérnyomásmérőbe, nem penészes falak között kell enniük a megbarnult szélű párizsit ebédidőben és végképp nem kell a három műszakot teljesítő, tisztességből itthon maradt ápolónők szemébe nézniük. Nekik más jut, nekik más a fontos.
A Fidesz gerinctelen hazugságaival szemben az igazság az, hogy a magyar egészségügy traumás állapotban van. Évről évre több orvos hagyja el az országot, ahányan az egyetemeken végeznek: minden nap kivándorol Magyarországról három újabb orvos és két újabb nővér. A szakvizsga nélkül külföldre távozók aránya 2010 óta folyamatosan negyven százalék felett van. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy csak Angliában jelenleg dolgozó magyar orvosok száma meghaladja az 1700 főt. A „felelős” magyar kormány eközben hányingerkeltő módon csak magára, eszement hóbortjaira költi a magyar emberek pénzét. Az elmúlt években csak focira több mint 300 milliárd forint közpénz folyt el, ebből nemrég jutott néhány milliárd harmadosztályú szerbiai csapatnak vagy épp Mészáros Lőrinc horvát fociérdekeltségeinek. Az idei költségvetésben csak stadionokra 77 milliárdot, a habonyi propaganda költségeire 20 milliárdot, a talpnyaló közmédiára 70 milliárdot, vagy épp az orbáni kabinet Várba költözésére újabb 49 milliárdot különítettek el. Az a felelős politikai döntéshozó, aki nem tud különbséget tenni a magyar adófizetők tisztes egészségügyi ellátásának elsődlegessége és a bicskanyitogató, fékevesztett közpénzszórás között, az megérdemli, hogy vasvillával kergessék el a hatalomból.
Orbán Viktor vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Százhuszonhetedik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő
2017. február 5.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István