EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (135.)

Közzétéve: 2017.04.02.

Magyarországon csak a „deformok” működnek

Sajátosan értek össze az elmúlt héten az ország helyzetét és működését érintő bejelentések, amelyek azonban tökéletesen megmutatják, hogy hol vagyunk és hova tartunk az Orbán-féle illiberális rezsim vezetésével, így érdemes egymás mellé helyezni őket. Először is elemzők kimutatták, hogy az elmúlt támogatási ciklusban Magyarországra érkező uniós források (mintegy 14.000 milliárd forint) nélkül a hazai gazdaság összeroppant volna, vagyis az Unió támogatása nélkül szinte lépésnyit sem haladtunk volna előre, sőt. Az is világossá vált, hogy ezt az irdatlan mennyiségű összeget nagyrészt rosszul használtuk fel: főleg az elmúlt években nem egészségügyre, oktatásra, az ország fejlődésére költöttük el, hanem sok felesleges beruházás, megannyi rokonokhoz kötődő pénznyelő üzem, vagy sima nettó lopás emésztette fel a források nagy részét. Ugyancsak ide tartozó hír, hogy az Európai Bizottság friss megállapításai szerint Magyarország négy régiója is a legszegényebb uniós régiók közé tartozik, az Észak-Magyarországi terület fejlettségi szintje például a felét sem éri el a középső régiónak. Eközben az Orbán-kormány, amely nem szégyelli azt hirdetni, hogy Magyarország jobban teljesít, mindössze két (de annál önleleplezőbb) választ ad a helyzetre. Egyfelől a következő napokban minden még meglévő, a 2014-2020-as uniós támogatási ciklus pályázatainak forrását meghirdeti és várhatóan hamar le is köti majd. A hivatalos érvelés szerint ennek oka, hogy minél hatékonyabban le tudjuk hívni az európai támogatásokat, az igazság azonban inkább az lehet, hogy a Fidesz a jövő évi választások (és várható bukásuk) előtt még minden egyes eurót „neki tetsző pályázónál” szeretne tudni, a beömlő pénzzel pedig felpörgetni a gazdaságot és propagandisztikus költésbe kezdeni. Az, hogy szociális célokra, az elmaradott régiók célzott fejlesztésére, az igazságtalanságok kiegyenlítésére, az oktatás és az egészségügy megerősítésre kelleni fordítani minden lehetséges forrást, számukra nem fontos. Helyette lesz majd még vadászház, kastélyrekonstrukció a haveroknak, világításkorszerűsítés a saját lábon álló rokonok cégével. Mert nálunk nem a reformok, hanem a deformok működnek.
Orbánék őrületét tökéletesen mutatja: miközben tehát világos, hogy az egyébként rosszul használt és nagyrészt ellopott uniós pénzek nélkül nem működik az ország, a hosszú távú érdekeket szem előtt tartó és bölcs felhasználás helyett újra csak szórni és lenyúlni akarják a hozzánk érkező támogatásokat. És, hogy teljes legyen az elmebaj, ezzel párhuzamosan újabb milliárdokat költenek a pénzt biztosító Európai Unió elleni, mérhetetlenül aljas kérdésekkel operáló ál-konzultációra. Botka László programját végrehajtva igazságot kell tenni az európai közösséghez fűződő viszonyunkban és az uniós források tisztes felhasználását illetően is! Meg is fogjuk tenni.
Orbán Viktor vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Százharmincötödik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő
2017. április 2.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István