EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (215.)

Közzétéve: 2018.10.28.

zaszloCsak egy erős Európában erős a nemzeti kisebbségek védelme

Van abban valami egészen groteszk, ahogy a Fidesz csak akkor hivatkozik európai jogszabályokra, európai normákra, ha az számára fontos, egyébként képes gond nélkül átgázolni minden erkölcsi és törvényes határon. Amikor a saját érdekében igyekszik felülkerekedni, akkor az európai intézményekre hivatkozik, amikor kicsit is ellentétes az oligarchikus érdekeivel, máris negligálja ugyanazokat az intézményeket. Az pedig különösen gyalázatos, hogy közben nem veszi észre: azzal, hogy folyamatosan gyengíti az európai közösséget, valójában a magyar nemzetnek árt a legtöbbet, nem pedig holmi zavaros világösszeesküvés ördögpatás vezetőinek. Ha Európa erős, akkor meg tudja védeni magát és vele együtt nemzeti kisebbségeit, benne az európai határon túlra szorult európai polgárok jogait.
Az Uniónak minden eszközzel támogatnia kell a kárpátaljai magyarság jogainak védelmét és fel kell lépnie az Ukrajnában zajló jogsértésekkel szemben. Minden ezt szorgalmazó kezdeményezést magyar hazafiként és EP-képviselőként csak támogatni tudok, ezért írtam alá az elsők között például a kisebbségi jogok védelmét támogató Minority SafePack nevű kezdeményezést is. A Fidesz európai parlamenti képviselői jogosan szólították fel legutóbb az Európai Parlamentet és az Európai Bizottságot arra, hogy a brüsszeli intézmények tegyenek mielőbb érdemi lépéseket a kárpátaljai magyarok érdekében. Jogosan utaltak arra is, hogy az ukránoknak figyelembe kell venniük a Velencei Bizottság állásfoglalását az oktatási törvénnyel kapcsolatban. A kárpátaljai magyarság érdekében azonban egy dolgot világos kell látni. A Fidesz politikusai súlyos bűnt követnek el, amikor a fentebb hivatkozott európai intézményeket gyengítik azzal, hogy – a magyarországi jogsértések kritikájára adott primitív válaszként – valamiféle „komolyan nem vehető”, a „nemzetállamokra rontó bevándorláspárti szervezeteknek” minősítik őket. A Fidesz a Velencei Bizottság véleményének figyelembe vételét követeli a kárpátaljai magyarok érdekében, miközben ugyanezen Velencei Bizottságot, amely a CEU-t elüldöző felsőoktatási törvény kapcsán figyelmeztetést fogalmazott meg, máris „soros-ügynökök gyülekezetének” nevezték. Ha kinyitották a populista hazugságok szelencéjét, ne csodálkozzanak, ha mások is merítenek belőle.
Nem kérdés, hogy a magyar emberek érdekeit mindig és mindenhol a leghatározottabban kell képviselni. Furkós bottal azonban nem lehet sebészeti pontosságú eredményt elérni, csak roncsolni. A Fidesz EP-képviselői jobban teszik tehát, ha először a saját kormányukat győzik meg arról, hogy hagyják abba a közpénzmilliárdokból folytatott Európa-ellenes ámokfutást és a magyar emberek érdekében térjenek vissza egy józan, határozott, de bölcs érdekérvényesítéshez. Különben csak ártani tudnak. Hosszútávon mindenképpen.
A magyar miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszáztizenötödik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
az MSZP EP-választási kampányfőnöke
2018. október 28.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István