EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (246.)

Közzétéve: 2020.05.17.

dtomiovikiNa, ebből óriási balhé lesz a Fideszben!

Vagy súlyosan benéztek valamit a Fidesznél a legutóbbi plenáris ülésen, vagy megvilágosodtak és bátor harcot indítottak a korrupt Orbán-kormány és oligarcha-hálózata ellen. Ebből komoly balhé lesz a Fideszen belül, más olvasata nemigen lehetséges. Történt ugyanis, hogy az Európai Parlament ezen a héten rendhagyó plenáris ülést tartott és online formában számos ügyben szavazott a Ház. Az egyik napirenden lévő dosszié a 2018-as pénzügyi évre vonatkozó zárszámadási jelentés volt, ennek egyik néppárti felelőse egyébként maga Deutsch Tamás volt. Az állami pénzen kitartott nyaloncmédiában Deutsch kolléga csak annyit dörmögött, hogy az elfogadott dokumentum „egyértelműen kimondta, hogy Magyarországgal kapcsolatban a 2010 előtti időszakban gyökerező rendszerszintű pénzügyi visszaélések és korrupciós ügyek jelentik a legfőbb problémát”. Hogy jobban értsék: Deutsch kolléga szerint minden korrupció a tíz évvel ezelőtti baloldali kormányzás alatt történt, de legalábbis ott gyökeredzik. Azt most tegyük is félre, hogy a tegnap még kommunista-sorosista birodalmi központnak nevezett Európai Parlament hogyan lett hirtelen hiteles hivatkozási pont és azt is csak röviden említsük meg, hogy Deutsch kolléga – szokásának megfelelően – erősen csúsztat a magyarázatban. Ez a jelentés ugyanis valóban a 2007–2013 közötti időszak vizsgálatáról számol be, de azt a Fidesz delegációvezetője már nem teszi hozzá, hogy a kritizált periódusok jelentős része a Fidesz kormányzására esik, ahogyan a hivatkozott magas bírságösszeg és OLAF-vizsgálatok magas száma is a fideszes időszak eredményei. A hivatkozott jelentésben azonban nem ez a legszebb és legsúlyosabb a Fidesz esetében.
A kormánypárti kommunikáció ugyanis azt elfelejtette megemlíteni, hogy ugyanez a dokumentum – amelyet a Fidesz képviselői is megszavaztak – olyan megállapításokat tesz, amelyeket eddig Orbánék üvöltve kifogásoltak. A Fidesz által megszavazott jelentés például kimondja, hogy az „Uniónak képesnek kell lennie arra, hogy megfelelő intézkedéseket vezessen be, amelyek ilyen esetekben magukban foglalják az uniós finanszírozáshoz való hozzáférés felfüggesztését, csökkentését és korlátozását”, de fontos előrelépésnek nevezi az Európai Ügyészség létrehozását is. Ugyancsak ez a dokumentum kifogásolja, hogy a kohéziós források „néhány tagállamban kevés kedvezményezett kezében összpontosulnak” és határozottan elítéli, hogy „egyes tagállamokban oligarchikus struktúrákat hoztak létre”. Utóbbi ellen az Európai Parlament határozata (a Fidesz támogatásával) azt javasolja, hogy a forrásokat osszák el méltányosan és ne egyetlen személy érdekeltségei kapjanak százmilliós értékű támogatásokat. Ennek első lépéseként a dokumentum szerint nyilvánosságra kell hozni minden tagállamban a legtöbb uniós pénzt elnyerő személyek és vállalatok listáját. Bamm! Deutsch kolléga és fideszes társai épp most vágtak Mészáros Lőrinc és a többi narancs-stróman alá egy hatalmasat!
Az mindenképpen örömteli, hogy a Fidesz EP-képviselői végre az európai értékek oldalára álltak és szembeszállnak a fideszes oligarcha-hálózattal, valamint a NER korrupt világával. Ez egy valóban hazafias cselekedet! Csak nehogy lófejet kapjanak a brüsszeli ágyaikba vagy, ami még rosszabb: kiderüljön, hogy továbbra is simán falaznak a korrupt Fidesz-kormánynak és egyszerűen csak nem vették észre, hogy mit is szavaznak meg.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszáznegyvenhatodik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
2020. május 17.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István