EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (270.)

Standard

 trumpiJöhet a repeta, Viktor?

„Nem ízlett, nem kérünk repetát” a demokratákból – ezzel indokolta hithű támogatását a republikánus Donald Trump újraválasztása mellett a magyar kormányfő. Orbán Viktor szerint ugyanis az amerikai demokrata kormányok „morális imperializmusra épülő külpolitikáját” jól ismerik a Fideszben és nem akarják, hogy újra ezzel találják szembe magukat. Az, amit az egykori kemény vonalas liberális Orbán most amolyan kripto-kommunistaként „morális imperializmusnak” nevez, valójában azt jelenti, hogy egy világhatalmi vezetés nem tűri, hogy eltörjék a demokrácia gerincét, hogy a politikai irányítást visszaélésekre és korrupcióra használják, hogy orosz- és más sötét féldiktátorokhoz dörgölőzzön valaki a NATO tagjaként. Trump egy illiberális bohóc, akivel Orbán persze remekül megtalálta a hangot (olyannyira, hogy Trump budapesti nagykövete saját bevallása szerint már alsógatyára vetkőzve trécselt a magyar kormányfővel a hazafelé tartó magángépen), addig a demokraták által jelölt Joe Biden és a mögötte álló szenátorok már jóval keményebb partnerek lehetnek majd a NER számára a még hátralévő időben. Orbánék ugyanis pontosan emlékeznek arra, hogy milyen az, amikor a demokrata adminisztráció idején szemrebbenés nélkül tiltották ki a magyar állami tisztviselőket, amikor annak valós és súlyos indokát látták. Orbán Viktor és a Fidesz tehát most erős hazárdjátékba kezdett: a Trump melletti egyértelmű kiállás és az ellen-jelölt Biden betámadása világos üzenet. Ha Trumpot újraválasztják, nyilván pluszponttal lehet majd bekopogtatni Washingtonba (bár ez a nyalingerkedés épp egy olyan típusú ad hoc karakternél lényegtelen, mint Trump), ha azonban a mostani elnök elbukik és a demokraták kerülnek hatalomra, akkor ennek a diplomáciai bölcsességtől mentes illiberális kuruckodásnak bizony negatív hatásai lesznek. Elsősorban Orbánékra nézve, az amerikai demokraták ugyanis – a magyar kormányfő felfogásával ellentétben – nem tesznek egyenlőségjelet egy ország, egy nemzet és annak vezetői közé. Az amerikai választás még messze nem lefutott, de a jelek szerint nem kizárt, hogy hamarosan jöhet az a repeta, amelytől a Fidesz úgy ódzkodik.

Maradjunk annyiban, hogy ha Trump helyett Biden lesz az Egyesült Államok következő elnöke, akkor várhatóan helyreáll és tovább mélyül a transzatlanti kapcsolat az Európai Unió és az USA között, normalizálódnak a globális kereskedelmi kapcsolatok (ami az EU szempontjából is kulcsfontosságú), az emberiség érdekében jelentős előrelépések jöhetnek a klímaváltozás elleni globális küzdelemben, diktátumok és önzés helyett jöhet a kooperáció és az ésszerű kompromisszumok időszaka, a világ diplomáciai működése pedig végre nem azon fog múlni, hogy valaki mit ír ki a twitterjére a reggeli kávéja mellett. Magyarország és Európa számára is az lenne a legelőnyösebb, ha Biden nyerne jövő héten az amerikai elnökválasztáson. Lehet persze, hogy Orbánnak szerencséje lesz, de az pusztán a saját, egyéni érdekét viszi majd előbbre, a haza, a kontinens és a világ békés fejlődését aligha.

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszázhetvenedik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

 dr. Ujhelyi István

Európai Parlamenti képviselő

2020. november 1.