EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (291.)

Közzétéve: 2021.03.28.

karujhleyenVilágos beszéd: megérkezett a válasz az Európai Bizottságtól!

Határozott és gyors választ küldött az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen arra a megkeresésre, amelyet néhány nappal ezelőtt Karácsony Gergely főpolgármesterrel együtt küldtünk az uniós testület vezetőjének. Ebben arra hívtuk fel Budapest első emberével közösen a Bizottság elnökének figyelmét, hogy a magyar kormány nyomokban sem tesz eleget azon kötelességének, hogy széleskörű társadalmi vitát folytasson a hazánknak járó újjáépítési csomag mintegy 5472 milliárd forintnyi támogatásának sorsáról. Rámutattunk arra, hogy az Európai Parlament és a Tanács nemrég fogadta el azt a rendeletet, amely konkrétan a társadalmi partnerekkel (önkormányzatokkal, civil- és szakszervezetekkel, egyéb fórumokkal) megvitatott nemzeti reformterv benyújtására kötelezi a tagállami kormányokat. A Fidesz azonban egyelőre csak elbábozza ezt a társadalmi konzultációt, ez a magatartás pedig végső soron veszélyezteti ezeknek a (következő hétéves uniós költségvetésen felül rendelkezésre álló) újjáépítési forrásoknak a lehívását.

Nos, a minap megérkezett Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének a válasza, amely világos és egyértelmű. A Karácsony Gergelynek és nekem címzett levelében az uniós vezető többek között leszögezi, hogy uniós rendelet kötelezi a tagállamokat a megfelelő konzultáció lefolytatására. „A folyamatot az egyes tagállamok jogi keretrendszerével összhangban, a helyi és regionális hatóságok, a szociális partnerek, civil szervezetek, ifjúsági szervezetek és más érdekelt felek bevonásával kell lefolytatni és az érdekeltek véleményének figyelembevételével a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben. A Bizottság ezt a kérdést a tagállamokkal folytatott kétoldalú találkozókon is aktívan és rendszeresen felveti” – írja levelében Ursula von der Leyen. Az Európai Bizottság elnöke arra a felvetésünkre is kitért, hogy bár sem a konzultáció nem zajlott még le érdemben, sem a részletes nemzeti reformtervet nem fogadták még el, a magyar kormány máris 1500 milliárdot ígér az egyetemeknek ebből a költségvetésből. Von der Leyen erre azt írta, hogy tudomásul veszi az ezzel kapcsolatos aggályokat, hozzátéve: a tagállami kormányoknak „biztosítaniuk kell az uniós és nemzeti jogszabályok betartását, és helyreállítási és rugalmassági tervükben pedig indokolniuk kell a vonatkozó intézkedéseket”, az Európai Bizottság ezután mérlegelni fogja, hogy kellő biztosítékot nyújtanak-e az abban megfogalmazott tételek vagy sem. Sokatmondó a bizottsági elnök válaszlevelének utolsó mondata is, eszerint: „az Európai Csalás Elleni Hivatal, az Európai Számvevőszék és maga az Európai Bizottság is hozzáférést kérhet a releváns adatokhoz, és szükség esetén felülvizsgálhatja a pénzeszközök felhasználását.”

Ez világos beszéd. A magyar kormány tehát ha nem akarja veszélyeztetni vagy épp elveszíteni a Magyarországnak, a magyar embereknek és a magyar vállalkozásoknak járó újjáépítési források időbeni lehívását, akkor ideje összekapnia magát és április végéig nem kamu-konzultációt, hanem érdemi és átfogó társadalmi párbeszédet folytatni a források felhasználásáról. A Fidesz hűbérurai abban a tévhitben élnek, hogy ez az összeg az övék, minden centje nekik jár, de legalábbis ők dönthetnek arról, hogy mire és hogyan jusson. Hát, nem. Ez a pénz Magyarországé, a magyar embereké. Ha a fideszes uraknak valóban Magyarország az első, ahogyan hirdetik, akkor most végre valós tartalommal is megtöltik ezt az üres propaganda-szöveget.

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszázkilencvenegyedik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István

Európai Parlamenti képviselő

2021. március 28.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István